Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
D. A középkori orvostudomány
247 A hysteriás autodermographia, — a hysteriánál autosuggestio (illetőleg heterosuggestio) és érmozgató elváltozások befolyása alatt jelek, betűk és egész szavak keletkezése a bőrön — általában nem gyakori tünet. Mibenlétét a XIX. század második felében derítették fel kellően, a hysteria tanának kifejlesztésével egyetemben. A XVII. században senki sem tudta megérteni. Igaz, hogy a felvilágoso- dottabb világi és papi személyek nem nagyon hittek az ördögben, még kevésbbé abban, hogy az ördög keresztet írt volna a félbolond nő homlokára, azonban az együgyű tömegre és a babonás emberekre — ilyen pedig sok volt még a művelt körökben is —, nagy hatást gyakorolt a Johanna nővér homlokán látható kereszt: Johanna nővér és a kolostor híressé lettek. Az ördöngösségi állapotba belefáradt Johanna nővér most a thaumaturgia és autodermographia útjára térvén, ezen hosszú ideig meg is maradt. De mi volt az a kereszt a homlokán, amely három hét múlva eltűnt? Az Orsolya- nővérek hanyatló kolostorának fejedelemasszonya valamivel többre vágyott, pl. arra, hogy a kezére valamilyen szent nevek legyenek írva. Most a többi ördöggel megismétlődtek ugyanazok az események, amelyek Leviathannal történtek. Ezeket az eseményeket maga Johanna nővér írta le nagyon aprólékosan. Az exorcista egyre erélyesebben szólította fel az ördögöt, hogy hagyja el az ördöngős nő testét, aki görcsösen hánykolódott, testét ív-alakban meghajlította, ajkáról pedig özönlöttek a káromkodó és trágár szavak. Az exorcismusokat sokszor meg kellett ismételni, mert az ördögök nem adták meg magukat. Az egyik kijött, a másik bennmaradt. De amelyik kijött, az az exorcista határozott parancsára hátrahagyta Johanna nővér kezén a kívánt feliratot. Az 1637. év október 15. napján ilyen módon támadtak Johanna nővér bal kezén a XVII. századbeli francia írással írt élénk vörös színű feliratok: Jézus, Mária, József, salesi Ferenc. Legrosszabb volt a dolog az utolsó ördöggel, Behemothtal. Ez azt mondta, hogy utoljára ő is ki fog ugyan menni Johanna testéből, de csak salesi Ferenc sírjánál, azaz Annecyben, nem messze Génitől. Nem tudtak mit tenni a dacos ördöggel, engedni kellett neki. Ámbár Johanna nővér utazása nagy nehézségekbe ütközött, de mit le nem lehet győzni a kivánt cél érdekében! Végre megtörtént az utazás és még hozzá — a leghosszabb úton — Párizson át. Híre nagy volt. Végül az 1638. év vége felé Johanna nővér ördöngössége megszűnt, átengedvén helyét a szent feliratokkal és a csodálatos inggel folytatott széleskörű tevékenységnek. Tanulságos látvány volt, mikor az orsolyarendi kolostor fejedelemasszonya csodálatos illatú ingét körülhordozta Franciaországban és a kezén lévő stigmákat mutogatta a tömegeknek. A különböző városokban naponta 4—5 ezer ember is eljött megnézni a kezét, Párizsban pedig reggel 4 órától esti 10 óráig, még fáklyák fényében is, közszemlére állították ki. Maga XIII. Lajos király is látta és megcsodálta. Senki, még a nő kezét vizsgáló akkori orvosok sem tudták megmagyarázni ezeket a feliratokat. Ezért aztán mindenféle magyarázatuk főleg természetfeletti nézetekre támaszkodott. Ezalatt a louduni kolostorban jólét és nyugalom honolt, jólét, — mert bőséges adományok folytak be az annyira híres kolostorba, nyugalom, — mert nem volt jelen a fejedelemasszony, akinek hysteriája máskor átterjedt a nővérekre. Johanna nővér utazása elég sokáig tartott. Mikor megérkezett Annecybe, nagy számban összesereglett a környékbeli nép, több mértföldnyi útat tévén meg, hogy lássa az inget és a kézre írt neveket. Ennélfogva nagy tolongás volt, mert mindenki meg akarta érinteni az inget olvasóval, keresztecskével, érmecskével, vagy legalább is vászon- vagy papírdarabkával. »E tárgyak megérintése után jelentékeny számú beteg felgyógyult.« »Surin atya és társa egész napokat töltöttek el azzal, hogy az inget szent képecskékkel és más tárgyakkal megérintgették.« Johanna nővér visszatérése után Loudun zarándokhelye lett a kiváncsiaknak, sőt még a külföldieknek is. A stigmák olykor elhalványultak, olykor élesebben léptek fel, láthatók azonban mindig voltak, egészen az 1661. évig. 24 éven át viselte azokat Johanna, akkor rájuk unt, terhére voltak s végül is egyszerűen megszabadult tőlük. Élete vége felé Johanna nővéren általános testi és lelki hanyatlás mutatkozott. Nem tudott többé írni. Egész jobb testfele megbénult. Végre az 1665. évben meghalt hemiplégiához társuló tüdőgyulladás következtében. Halála után a nővérek hamarosan elfelejtették sok minden kellemetlenkedését. Fejét szép ereklyetartóban helyezték el és az áldozatokat hozó híveknek mutogatták. A kápolnában elhelyezték az apácák a Johanna nővér utolsó exorcismusát ábrázoló képet. Az 1750. évben azonban Loudunbe jött a püspök és megbot
