Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
D. A középkori orvostudomány
248 ránkozásában eltávolította a képet. A XVIII. század vége felé pedig már nem volt semmi sikere a kolostornak: zarándokok nem keresték fel, növendékek alig akadtak, mindig beteges volt a hangulat, — ez a száz évvel előbb elhalt hysteriás nő hagyománya volt —; a többi orsolyarendi kolostor megtagadta tőle a segítséget, bizonyos megvető tai’tózkodással viseltetvén a louduni kolostor iránt. Ilyen körülmények között a kolostort megszűntették, az ottani apácákat pedig szétoszlatták más kolostorokba. d) Az auxonne-i kolostorban elterjedt ördöngösségi járvány története 1658—1663. (1) Az auxonne-i kolostorban elterjedt ördöngösségi járvány történetét a francia levéltárban lévő kézirati anyag alapján Charcot tanítványai dolgozták fel.1 Az 1625. évben az Orsolya-nővérek új kolostort nyitottak meg Auxonne-ban,-5 33 évvel azután pedig az 1658. évben az új kolostorban, amelyben akkoriban már több mint 80 apáca volt, ördöngösségi járvány lépett fel, hasonló azokhoz a louduni és louviers-i járványokhoz, amelyekről az auxonne-i apácáknak sok részletes adatuk volt. A járvány kezdete összefüggésben állott két fiatal papnak, Pelletier és Nouvelet abbéknek, a gyülekezet gyóntatóinak helytelen magatartásával. Nyolc apáca gyónt egyiküknek, Nouvelet abbének, és mind a nyolc »souf- fraient pour lui de grandes tentations de la chair.« Ezért mindkét papot el kellett mozdítani a kolostorból, Nouvelet abbét pedig általában eltiltották még a kolostorba való belépéstől is. Az apácák között volt egy elég jó házból származott, több mint 40 éves apáca, Buvée nővér. Egy ideig más orsolyarendi kolostor főnöknője volt, aztán valamilyen, részleteiben nem ismert viszálya támadt az egyházi hatósággal, különösen a fiatal, 27 éves Borthon plébánossal. Buvée nővér bevádolta Borthon abbét az érseknél, de vesztére: elítélték a nővért öt pénteknapi szigorú böjtre és öt korbácsütésre minden pénteken. Azt beszélték, hogy ez az ítélet nem volt igazságos és rosszakarat sugallta, mert Borthon abbénak három nővére és sok unokanővére volt a kolostorban. Ilyen módon Buvée nővérnek, mint már idősebb apácának, elég nehéz volt a helyzete a kolostorban; bizalmatlansággal és gyanakvással viseltetett a többi apáca iránt; ezek pedig ugyanilyen érzelmekkel űzették vissza neki a kölcsönt. Borthon plébános, a kolostor lelkiigazgatója (directeur spirituel), Nouvelet abbé elmozdítása után Terrestre abbét, egy erényes és egyszerű embert, jelölte ki a kolostor gyóntatójául, rendkívüli gyóntatóul pedig a kapucinus Gilles atyát tette meg. Nemsokára Nouvelet abbé eltávolítása után Borthon Mária, a plébános 1 Bibi. diából., 1895. Barbe Buvée et la prétendue possession des Ursulines d’Auxonne. Étude historique et médicale d’aprés des manuscrits de le Biblio- théque Nationale et des archives de l’ancienne province de Bourgogne. 1 Auxonne Franciaország keleti részén fekszik, nem messze Svájctól. * * (1) Egyes egyházi személyek tévedéseit, hibáit vagy kóros tüneteit, avagy egyes helyi eljárásokat és intézkedéseket nem szabad a katholikus egyház rovására írni és az egyház tanításával, amely isteni eredetű, azonosítani, mert az egyház tanítása, véleményem szerint, a szeretetben culminál. Különösen az alább ismertetendő kóros jelenségeket, lelki abnormításokat és lelki járványokat nem szabad az egyháznak tulajdonítani. Az egyéni tévedések a régmúlt századok hiányos ismereteiből, tudatlanságából erednek. Az egyház tiltakozott ellenük, de szava, sajnos, a pusztában elhangzó szózat volt. Ma már, hála Isten, egészen más, egészséges a helyzet. Ezért senkinek sem kell szégyenkeznie a múlt századok tévelygései miatt. Mindamellett félreértések és neheztelések elkerülésére mégis kihagytam a C harcot-Bourneville-Szumowski féle kortörténetek fordításából azokat a részeket és kitételeket, melyek talán túlságosan realistikusak avagy talán árnyékot vethetnének a kortörténetekben szereplő egyének erkölcsiségére. Különben *S.’i ,aZ, er'kölcsiséget illetően az orvosok embertársaikkal szemben sokkal elnézőbbek és megértőbbek, mint mások, mert akiket mások talán bűnözőknek tartanak, azokat az orvosok gyakran csak sajnálatra méltó betegeknek minősítik és leimentésüket kérik a bíróságtól. Mindez nem vonatkozik a magyarországi viszonyokra, mert a derék magyar (katolikus, ill. protestáns) papság, valamint magyar szerzetes rendjeink mindig kitűntek és a jelenben is kitűnnek (hazafiasságukon stb. kívül) egészséges haj- .amaikkal, magyaros józanságukkal és integer életükkel,