Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
D. A középkori orvostudomány
238 A Szemgödörből, homlokán verítékcseppek gyöngyöznek, hogy nem lélekzik, de pulsusa jó és bőre meleg; mikor karját be akartuk hajlítani, kiderült, hogy olyan merev, hogy kezünk erejével, sőt lábunkat alkarjára helyezve sem voltunk erre képesek.« Mikor Vymont őr csakhamar visszatért és közölte, hogy a plébános, az orvos, a gyógyszerész és a sebész azonnal nem jöhetnek, hanem ebéd után mindjárt eljönnek majd, a rendőrfőnök látván, hogy az egész ügy »természetfeletti dolog« és »gyors intézkedést igényel«, megparancsolta az őrnek, hogy vegyen maga mellé még egynéhány őrt és egyszerűen kényszerítse a plébánost, orvost, gyógyszerészt és sebészt, hogy haladéktalanul jelenjenek meg. Nemsokára megérkezett Roussel orvos és Gautier sebész, akiknek elmondták, hogy mi történt. Franciska az ő jelenlétükben megint a földre esett, háttal, egész hosszában, keresztben szétterpesztett karokkal stb., a teremben hánykolódva, úgy mint előbb. Az orvos ennek láttára igen elcsodálkozott és kijelentette, hogy ez természetfeletti dolog és hogy ő mint orvos, nem segíthet. Nem sokkal utóbb az őr végül előhozta Pellet plébánost a másik pappal és a szentelt vízzel; ezek szintén látták, hogy Franciska miként hánykolódik a földön. »Ezt látván, felszólítottuk a plébánost, hogy végezzen Franciskával exorcis- must és hintse meg szentelt vízzel. Ez meg is történt. Franciska hamarosan magához tért és elkezdett jajgatni és sóhajtozni; egészen elgyengült és kifáradt. Figyelmeztettük, hogy mondja meg nekünk az igazságot és vallja be, hogyan történt vele mindez, s megígértük neki, hogy meg fogunk könyörülni rajta és megmentjük életét; hogy ne féljen bevallani a bűnét, mert ha ezt megteszi és kegyelmet kér az Istentől, valamint lemond az ördögről, úgy az Fristen meg fog neki bocsátani. Felhívtuk a figyelmét a bírói emelvényen álló keresztre.« Hosszas nógatás és a plébánosnak Franciská/al folytatott beszélgetése után a vádlott a keresztre megesküdött, hogy az egész igazságot el fogja mondani; ezután így vallott: Nem régiben három katona megszólította őt az utcán; felvonszolták magukkal a padlásra, ahol aludni szoktak. Franciska védekezett, azt mondta, hogy 3 tisztességes leány és nem megy velük. De ők nógatták és azt erősítgették, hogy nem lógják bántani, csak vesse meg nekik a néhány nap megvetetlenül álló ágyukat. Egy ott lévő nőnek rábeszélésére és megnyugtató szavaira, hogy hiszen csak az ágyak megvetéséről van szó, Franciska felment a katonákkal a padlásra, ahol az egyik erőszakot követett el rajta; »több mint egy órán át« könyörögve kérte a katonát, hogy eressze el, de az nem tette meg. 3-szor közösült Franciskával, akinek az első eset után erős vérzés indult meg a nemi részeiből, úgyhogy egy »kis köbölnyi« vért vesztett. Másnap a történtek miatt lesújtva, a leány misére ment a templomba, de az előcsarnokban vala ni visszatartotta, kétségbeesés fogta el, mikor visszagondolt arra, hogy bűnös viszonya volt a katonával, akárcsak az ördöggel, visszahúzódott az előcsarnokból és nem ment be a templomba. Ezóta úgy érzi, hogy valami van a hasában. A vallomástétel alatt Franciska rosszul lett. Midőn a börtönőrnek odahívott felesége arra figyelmeztette a bírót, hogy Franciska egy pár nap óta sem nem evett, sem nem ivott, és hogy véleménye szerint éhen akar halni, a bíró bort és kenyeret hozatott, s a jelenlevő plébános megáldotta ezeket. Nagy nehézségek és hosszas rábeszélés után sikerült a vádlottat rábírni, hogy lenyeljen egy kevés kenyeret és bort. A plébános Franciska viselkedésének láttára haragra lobbant. A vádlott a bíró többszöri figyelmeztetésére nagy nehezen folytatta vallomását és elbeszélte, hogy egyszer éjfélkor, midőn egy másik szolgáló társaságában aludt, hirtelen úgy érezte, hogy valami a mellére nehezedik. Felébredvén így kiáltott fel: »Jézus Mária!« Ekkor egy fekete bajuszú nagy fekete férfit pillantott meg, aki így szólt: »Ne ejtsd ki ezeket a szavakat; tudod, hogy nemrégiben ideadtad magadat nekem!« Erre Franciska azt válaszolta, hogy ez nem igaz. Ekkor a férfi elkezdte őt csókolgatni egész testén, ő pedig el akart menekülni, de nem tudott. Ekkor a férfi megint így szólt: »Ideadtad magadat nekem akkor, amikor a padláson voltál a katonákkal.« Ezt mondván egy arany- és ezüstpénzzel tele zsákot húzott elő, így szólva: »Végv. amennyit akarsz, de szívesen add ide magadat nekem.« Itt Franciska nem akarta elmondani, hogy mi történt azután. A bíró megint ligyelmeztette őt, hogy ha azt akarja, hogy Isten megkönyörüljön rajta, mondjon igazat, vallja meg, hogy odaadta magát az ördögnek. Ekkor Franciska, tenyerére támasztott fejjel ülve, azt válaszolta, hogy minden, amit mond őszinte igazság, de nem beszélt tovább. Végre térdre esett a bíró előtt és összekulcsolván kezét, így folytatta: »Már látom, hogy halálra ítéltek; hála ezért az Úristennek! El
