Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
D. A középkori orvostudomány
237 bíró, a király nevében letartóztatta Franciskát, vállára tévén a kezét. Morei maga vezette a pert és így ő az iratokban leírt rendkívüli események másik hősévé lett. A vádlott beismeri, hogy amióta abban a házban szolgál, a rossz szellem tényleg üldözi őt: hallotta, amint valaki lejött a lépcsőn, de amikor az ajtót felnyitotta, csak a lépcsőn lesurranó macskát vette észre; mikor a macska bejött a konyhába, ezt a hangot hallotta: »gyere, gyere;« máskor pedig szokatlan módon leejtette a kulcsokat; megint más alkalommal, mikor cérnáért ment a padlásra, különös hangot hallott, mikor pedig elszaladt, valami visszatartotta őt; ezután fehér galambot látott; másnap valami úgy dobálta őt a konyhában, hogy a konyhaedények mind a földre estek, mikor azonban magához tért, senki sem volt a közelében; máskor, midőn gyertyával a pincébe ment gyümölcsborért, valami váratlanul kilökte a kezéből a gyertyát és ez leesett és kialudt, az edényből pedig a bor a fejére ömlött, úgyhogy teljesen nedves lett és a konyhában egészen le kellett vetkőznie és inget váltania. Néhány nap óta a szomszédnőnél alszik, mert fél a rossz szellemtől. Arra a kérdésre, hogy volt-e valamikor dolga boszorkánymesterekkel vagy bárkivel, aki ördögi mesterséggel foglalkozik, azt felelte, hogy sohasem, hogy mindig csak jó emberekkel érintkezett. Arra a kérdésre, hogy megkísértette-e őt valamikor az ördög és rábeszélte-e, hogy adja oda magát neki, tagadólag felelt, hozzátéve, hogy sohasem volna kedve ilyet tenni. A vádlottat börtönbe zárták és elrendelték környezetének kihallgatását. Mindenki azt vallotta, hogy abban a házban, amelyben Franciska szolgál, időnkint tényleg olyan szokatlan dolgok történnek, amelyeket természetes módon nem lehet megmagyarázni. Ezalatt a börtönbe zárt vádlott kétségbe esvén letartóztatása miatt, nem evett, nem ivott és azt mondta, hogy inkább önmaga öli meg magát, semhogy halálra ítéljék. Két hét múlva, az 1591. év augusztus 31-én, Morei házi ünnepélyen volt du Rollet tartományi kormányzó úrnál, nagy társasággal együtt. Mikor az asztalnál ültek és hozzá akartak fogni az ebédhez, hirtelen megjelent a börtönfelügyelő, a börtönkulcsokkal a kezében, térdre borult és felkiáltott, hogy a börtönben nagy kavarodás van a Fontaine Franciska vádlottat gyötrő rossz szellem miatt, a rabok menekülnek, ő pedig, a felügyelő, átadja a kulcsokat és kijelenti, hogy addig nem tér vissza, amíg ez a Franciska ott tartózkodik. Du Rollet úr meghallván ezt, haragra lobbant annál is inkább, mert az ő kis leánykáját épen a börtönfelügyelő felesége szoptatta; legott utasította Morei urat, hogy menjen a börtönbe. Ez felkelvén az asztaltól, azonnal engedelmeskedett is, ámbár reggel óta sem nem evett, sem nem ivott. A börtönudvaron Fontaine Franciska a földön feküdt eszméletlenül, mellette pedig egy egészen halvány és megrémült, szintén rab szerzetes volt, aki elmondotta, hogy mi történt: Egy órával előbb Franciska kijött a sötét börtönből, hogy haját megfésülje. Alig fogott hozzá, hirtelen kiáltás hallatszott, és a nagy ajtó, melyet rendszerint több ember emelt fel, minden ok nélkül rája esett, és különböző tárgyak kezdtek a levegőben röpködni, így a mosókád is. Morei bíró mindjárt elküldött az orvosért, gyógyszerészért és sebészért, hogy Franciskát megvizsgálják. Ezalatt a nő lassankint magához tért az ájulástól, rosszul érezte magát, panaszkodott. »Hozzá fordultunk — írja az iratban Morei bíró, — hogy vallja be az igazat és mondja el, hogy hogyan esett meg rajta ez a szerencsétlenség, hogy meg fogjuk menteni az életét; de mégsem válaszolt semmit...« Tehát átvitték a tárgyalási terembe kihallgatás céljából. Mikor már mindnyájan bejöttek a terembe és az írnok hozzáfogott a jegyzőkönyv írásához, Franciska tíz és egynéhány ember jelenlétében hirtelen a levegőbe emelkedett, a padló fölött mintegy 2 lábnyira, ámbár senki sem nyúlt hozzá és legott a padlóra esett, háttal, egész hosszában, keresztalakban szétterpesztett karokkal és elkezdett hánykolódni a teremben, fejjel előre. Nemsokára Franciska megnyugodott, »felemeltük és elébe tártuk, hogy abban, ami itt történik, nagyrészt ő a hibás, hogy mondja el nekünk az igazat és hogy megbocsátjuk a bűnét.« Franciska semmit sem válaszolt, hanem csak sóhajtozott és jajgatott, közben pedig visszatért Vymont őr, azzal a jelentéssel, hogy az orvos, a sebész és a gyógyszerész mindjárt megérkeznek, csak előbb befejezik ebédjüket. Elküldték öt a plébánosért is, hogy azonnal jöjjön a másik pappal és a szentelt vízzel. Franciska csakhamar megint a földre esett, háttal, egész teste hosszában, kereszt alakjában szétterpesztett karokkal; e mellett szüntelenül hánykolódott a teremben, háton fekve, előre hajtott fejjel, ámbár senki sem ért hozzá. »Abban a meggyőződésben, hogy biztosan összetöri a kezét és lábát, közeledtünk hozzá és megfogván a folyvást keresztalakban szétterpesztett karokkal hátán fekvő Franciskát, láttuk, hogy nyaka felfúvódott, szeme kidülledt
