Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
D. A középkori orvostudomány
234 kiszolgáltatja a sértett vagy magát annak vélő család magán bosszújának, három emberöltővel később Kálmán a főesperes és ispán ítélőszéke elé utalja s a Kálmán korában tartott esztergomi zsinat — a 850. évi páviai zsinathoz hasonlóan — már csak egyházi büntetést, penitenciát ír elő. Az állattá változó boszorkányokat, a strigákai István hitbeli oktatásban részesíti és böjtölteti, visszaesés esetén megbélyegezteti, harmadízben bíró elé állíttatja. Szent László már a kéjelgőkkel együtt a püspök ítélőszéke elé viszi őket, Kálmán pedig — Rothar longobard király (636—652) és Nagy Károly álláspontjára helyezkedve — kétségbevonja és megtiltja üldözésüket« (H.—SZ. I. 209. lap). Ennek ellenére is még évszázadokig üldözték, kínozták és küldték a máglyára a boszorkányokat, akiknek létezését későbbi királyok nem vonták kétségbe. A II. Endre-korabeli (1205—1235) ú. n. Váradi-Regestrumban gyakran van szó rontás (veneficium) bűnével vádolt asszonyokról. Erről a felfogásról tanúskodik sok közül pl. Zsigmond királynak egyik rendelkezése az 1387. évből, mely így szól: »Mi S i g m o n d, Isten kegyelméből, Brandenburgi fejedelem . . . Magyar Ország Ura . . . nemes Férfiaknak Károlyi Mer hard fiainak . . . ezen kegyelmet tettük velek . . . hogy akár melly helységeikben ... bűbájosokat és boszorkányokat... vétkeik minémű- ségéhez képest, kínok által faggatni, felakasztani, levágatni, karóba huzatni és egyéb halál nemével kivégzetetni szabad hatalmok legyen . . . « (L. I- 109—110. lap, 201. pont). A középkorban vélt boszorkányokat istenítéletnek: a tüzesvas- próbának, ill. a vízpróbának vetették alá. Az 1656-ban kiadott királyi rendeletnek (Praxis criminalis) 60. pontja (articulus) még hivatalosan is elismeri a boszorkányság lehetőségét és ugyanezen rendelet 37. pontja még intézkedik a kínvallatásról, noha mint Szekfü Gyula írja (H.—SZ. VI. 17. lap) Kolonics Lipót (1631—1707) esztergomi bíboros-érsek »a boszorkányokat üldöző igazságszolgáltatást egészében eltörlésre ajánlja« ugyanakkor, amikor Colbert hozott ilyen rendeletet (XIV. Lajos francia király nevében). Ennek ellenére sem szűntek meg a boszorkányüldözések hazánkban, — mert még 1728-ban is 6 boszorkánymestert (köztük egy 82 éves aggastyánt, aki egy évvel az előtt városbíró volt) és 7 boszorkányt égettek meg Szegeden a Tisza mellett felállított három máglyán, mert a vádlottak egyike sem tudta a megkísérelt úszópróbával és súlypróbával (magas kövér asszony nem lehetett súlyosabb, mint 1 és fél lat) bebizonyítani ártatlanságát; köztük volt egy szülésznő, akit azzal vádoltak, hogy 2.000 kis gyermeket az ördög nevében keresztelt meg (L. I. 790. lap, 575. pont). Benedek László kimutatta, hogy nemcsak a XVII. században, hanem még a XVIII. század második felében is voltak állítólagos boszorkánymesterek Debrecenben, noha az 1737. év óta külön vezetett Debrecen városi protocollum nigrumból kiderül, hogy a XVIII. század második felében mindinkább kevesbednek a boszorkány- perek és már jobb indulattal bírálják el a felmerült szórványos eseteket: meg- égetés helyett bot- vagy korbácsbüntetést alkalmaznak. Különben Debrecen már 1602-ben kapott a vélt boszorkányokra vonatkozólag kiváltság levelet Rudolf királytól: És Debrecen város tanácsa minden alkalommal szívén viselte, hogy »a keresztény respublica virágos és veteményes kertjét«, mint egyszer ennek kifejezést ad, »minden dudvától és gaztól megoltalmazza.« A házasságtörés és paráznaság botbüntetéssel, fejvétellel vagy a városból való kiveréssel lett büntetve. A varázslókat, »bűbájos asszonyokat«, ú. n. »boszorkányokat«, »méreggel vésztőkét« elevenen megégették, hamvaikat szélnek szórták vagy elevenen elföldelték. A megégetés akként ment végbe, hogy száraz rőzséből halmot raktak és amikor az lánggal égett, a boszorkányokat beledobták (Benedek László: A psychiatria története, Budapest, 1923. év, 9—11. lap). Komárorny Andor kutatásai (A magyarországi boszorkányperek oklevéltára, Budapest, a M. T. A. kiadása, 1910.) meggyőzően bizonyítják, hogy Magyarországon egyebütt is voltak hírhedt boszorkányperek. Végre Mária Terézia királynő van Swieten tanácsára 1766-ban szigorú rendeletet ad ki a boszorkányperek tárgyában, miután már 1755-ben eg\ másik babonával, a vampyrismussal (»üdére«) szemben foglalt állást (L. 1. 716 lap, 568. pont). A boszorkányperek dolgában a királynő rendeletében többek között ezt mondja: »Wann endlichen aus einigen unbegreiflich-übernatür- iehen Lmständen und Begebnussen ein wahrhaft teuflisches Zauber- und Ilexen- \\esen gemuthmasset werden müsste, so wollen Wir in einer solch ausserordentlichen Ereignuss Uns selbst den Entschluss über die Straf-Art eines dergleichen Lebelthäters ausdrücklich Vorbehalten haben; zu welchem Ende obge- ordnetemassen der ganze Process an Uns zu überreichen ist« (L. I. 776—796. lap, 575. pont: Lex caesarea regia ad exstirpandam superstitionem ac rationalem judicationem criminalem Magiae, Sortilegii). Noha ezután már a királynőhöz terjesztették fel a boszorkányperek iratait, aki megakadályozta a vádlottak i\égzését, elvétve mégis kivégeztek ilyen ártatlanokat, így Lublón 1777-ben.
