Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
D. A középkori orvostudomány
233 felhő között, vagy a tűz felett szétolvadó viaszfigura és valakinek a halála között, vagy a testen lévő érzéketlen hely és az ördög mesterkedése között... És mégis, a középkorban az egész társadalmat, legfelső rétegétől a legalsó rétegéig, hasonló hiedelmek hatották át, és ami még rosszabb, az emberek legkevésbé sem hypothesis formájában fogadták el ezeket a balvéleményeket, hanem dogmaszerűen, mint egészen bizonyos, még megvizsgálásra sem szoruló igazságokat. Valamennyi boszorkányperben megkérdezték az orvosok véleményét. Azonban, miként azt láttuk és még látni fogjuk, gyakran maguk az orvosok minősítették természetfelettinek az ügyet és adták a beteget a pap kezére vagy a szerencsétlent a hóhér kezére. Az önállóbban gondolkozó orvosok pedig azért nem mertek felmentő nyilatkozatot adni, mert féltek, hogy önmagukra hárulhat az a gyanú, hogy egyetértenek a sátánnal. A kegyetlenség, amely olyan általános jellemvonása volt az emberiségnek a felvilágosodás korszaka előtt, a felső körök, az egyházi és világi hatóságok fana- tismusa, a theologusok, törvénytudók és orvosok fanatismusa és az alsóbb rétegek, a nép fanatismusa mindent betetézett. Végeredményben vajjen hány ember esett áldozatul a daemono- phobiás őrületnek? Ez a kérdés. A történetírók hangsúlyozzák, hogy az inquisitio számos levéltára elpusztult és ezért kevés a megbízható adat. Hansen1 nagy általánosságban azt véli, hogy a máglyán megégetettek száma viele Hunderttausende, mások azonban még néhány millió, sőt tíz milliónyi áldozatról is beszélnek.2 Abból, amit fentebb elmondottunk, kiderül, hogy a középkori boszorkányhit nagyon bonyolult: ősrégi hiedelmekből csírázik ki, támogatásra akad a középkori vallás-bölcseleti nézetekben, jelentőséghez a súlyos társadalmi és gazdasági viszonyok talaján jut, összefüggésben áll sok, tisztán orvosi kérdéssel, igazolást talál a daemonologiai irodalomban, törvényesítést nyer a jogászok műveiben, megerősítést a pápai bullákban, óriási méreteket ölt az általános daemonophobia, valamint a nem ritka hysteriás daemonomania alapján, végül tápláló anyagot lel az emberi gyarlóságban, eriminalításban és kegyetlenségben. A boszorkánykérdés a tudomány és felvilágosodás haladásával mind kevésbbé rikító lesz, a felvilágosodás korszakában elveszti jelentőségét, elhalványul, míg végül nevetségessé válik. Manapság, ha szúró ágyéktáji fájdalmat (lumbago) érzünk, mosollyal az ajkunkon azt mondjuk, hogy ez »Hexenschuss« (boszorkánynyomás). A kérdés felderítéséhez és teljes megvilágításához leginkább a természettudományok haladása, különösen pedig az orvostudománvnak a XVIII. és XIX. századbeli fejlődése járult hozzá.(1) 1 Hansen, i. h. 4. 2 Brückner: Dzieje kultury polskiej (A lengyel művelődés története), 1930. II. 234. (1) A boszorkányüldözés Magyarországon is sok ártatlan áldozatot követelt; a középkorban nálunk is istenítéletnek vetették alá a vélt bűnösöket; ennek nagy irodalma van, amely ismerteti a XI. századtól a XVIII. századig terjedő üldözéseket. Hóman Bálint így ír első királyaink korabeli legrégibb viszonyokról: »A boszorkányokban, varázslatban, rontásban való pogány hiedelem sok gonoszságnak, igazságtalan üldözésnek, vérontásnak volt forrása, amíg a tett magánbosszú tárgya volt. Az egyháznak számolni kellett e nagyon elterjedt hiedelemmel, de igyekezett a vádlottakat a műveletlen és bosszúra éhes nép haragja elől elvonni s nagy haladás volt, mikor a felettük való ítélkezés tanult papok, püspökök hatáskörébe került, kik fokozatosan enyhítik, majd teljesen kiküszöbölik a vélt bűnök büntetését. Szent István a rontót és bűbájost még
