Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
D. A középkori orvostudomány
231 itt előadhattunk, csakhogy nem jutott el mindegyiknek a híre hozzánk, mert a krónikások feljegyzései mind többé-kevésbé esetlegesek. (1) A XV. és XVI. században a tömeges tánckórság ritkább lesz, a dob és a síp már nem perdit táncra a tereken, e helyett csak szórványos esetekben, egyes egyéneknél mutatkoznak változatos mozgások és szüntelen arcjáték, amit manapság is tánckórnak (chorea), vagy Szent \ itus betegségnek neveznek. Sok helyütt még divatféleség is volt, hogy az ilyen betegségben szenvedő egyének mutogatták magukat a tereken és udvarokon, közben pedig alamizsnát gyűjtöttek és még egyes, sőt csoportos utánzókat is találtak.1 Amíg a fentebb említett tánckórság majdnem kizárólag Németországban terjedt el, addig Olaszországban a XV. században a tarantis- m u s nevű táncdüh lép fel járványosán. Ez alapjában véve ugyanaz a tömegpsychosis volt2. Az 1609. évben Franciaországban egy másik járvány tört ki, nevezetesen az u g a t ó-j á r v á n y, ami abban állott, hogy azok az egyének, akik ennek áldozatul estek, hysteriás rohamok közepette folyton ugattak, úgy mint a kutyák. Valamelyik kis városkában 40 ilyen ember volt. Boszorkányságnak tulajdonították ezt, tanúkat hallgattak ki. Egy hölgyet tanúként idéztek meg, s a boszorkánysággal gyanúsított nővel kellett volna őt szembesíteni. De csakhamar, még mielőtt a vélt boszorkányt megpillantotta volna, maga is elkezdett őrülten ugatni és nem tudta magát visszatartani.3 Ördöngösségi járványok legkönnyebben női kolostorokban és leányintézetekben léptek fel. Weyer említi,4 hogy Rómában az 1555. évben az árvák kórházában egyetlen egy éjszaka folyamán 70 leányt szállott meg az ördög. Nagyon elhíresedtek azok az ördöngösségi járványok, amelyek néhány francia kolostorban léptek fel a XVII. században. Ilyen járvány uralkodott az 1632—1639. évek folyamán Loudunben, az Orsóiva-szűzek kolostorában. Ennek a hősnője Johanna nővér volt, áldozata pedig egy 1 Néhány évtizeddel ezelőtt Oettinger ezt írta: A mai napig is megvan a Rajna mellett, tehát e bajtól egykor leginkább sújtott vidéken, e csapásnak emléke a nép körében, ami az »Ugráló szentek ünnepe« — Fest der springenden Heiligen — néven évenkint rendezett ünnepélyben jut kifejezésre. Májusban, közelről és távolról, néhány ezer, sőt tízezernél is több (az 1842. évben azt említették, hogy közel 13.000) ember összegyűl, hármas vagy négyes rendekben feláll és kis kendők segítségével összefogózkodva, zene kíséretében megtartja a táncoló zarándoklatot a hídtól az egész városon át a templomhoz, Sz. Willibrod sírjához. Ezzel kapcsolatban ugrándoznak megállapított rend szerint, először jobbra, másodszor balra, harmadszor előre. Ezt a körmenetet — a német kútfők szerint — állítólag az 1375. évi táncok emlékére rendezik (Przegk/d lekarski, 1904., 636. lap). 2 Itáliában az a meggyőződés terjedt el, hogy kizárólag zenével lehet gyógyítani ezt a betegséget, nevezetesen az ott, úgy látszik, ősidők óta ismeretes tarantella dallamával. Az olaszok, különösen az olasz leányok manapság is táncolják a tarantellát. Nehéz megmondani, hogy van-e valamilyen tárgyi kapcsolat a tarantella és a tarantismus vagy a tarantella és a délen, állítólag különösen Taranto vidékén talált »tarantula« pók csípése között, avagy pedig csak véletlen-e ez a kapcsolat a nevek hasonló hangzása következtében. Castiglioni, olasz író Storia della Medicina (1927) című művében egyáltalában nem emlékszik meg sem a tarantismusról, sem a tarantelláról, jóllehet Hecker, Haeser és sokan mások, nálunk Oettinger az i. h., írtak arról. ° Michelet, 219. í Weper, i. h. I. 523. (1) Linzbauer is ír a járványos tánckórságról; említi, hogy az 1374—75. években fellépve mint chorea Set. Johannis végig vonult egész Európán és több évig tartott (L. I. 105. lap, 191. pont); úgy látszik azonban, hogy a magyarságot nem ragadta magával.
