Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
D. A középkori orvostudomány
230 ököllel is rá kellett ütögetni. Az egyik krónikás hozzáfűzi, hogy gyakratl még ez sem volt elégséges, »mert a hasak megkívánták a jelenlevőktől, hogy lábukkal tapossák őket, úgy, hogy egyik-másik ilyen módon feldöntött ember feszes hasán még két, sőt három ilyen taposót is elbírt.« Némelyek kiabáltak, megbotránkozásukat nyilvánítva a nagy, csőralakú orral ellátott cipők miatt, amilyeneket akkoriban ravasz eifrálkodás jelének tartottak, s ezért Lüttiehben megtiltották az ilyen cipők készítését. Mikor a táncosokon exoreismust végeztek, megnyugodtak és azt mondták, hogy úgy tűnt fel nekik, hogy vérpatakban állanak és ezért ugráltak olyan magasra. 89. ábra. Tánckór-járvány. (Gotlfried':”Chronik, Frankfurt, 1632. Mayer Ferenc Kolos könyvéből.) A táncpsychosis hamarosan továbbterjedt Kölnbe és Metzbe, ahol 500—1000 és még több embert számoltak össze a táncoló csoportokban. A táncosok nem szervezkedtek úgy, mint az önostorozók,1 hanem a közös psychosis csupán suggestiv módon fűzte őket össze. Később sok gyanús elem, koldus, kalandor és tolvaj is csatlakozott hozzájuk. Nők és leányok i' voltak közöttük s ez kicsapongásra is adott alkalmat. Az egyház hadat üzent a tánckórságnak és leginkább exorcismussal lépett fel ellene, vagy az egészet egyszerűen csalásnak minősítette. Más krónikák említik, hogy az 1418. évben Strassburg városában dobpergés és sípszó hallatára több száz ember, férfi és nő, esett a tánc- őrületbe a nyilvános tereken. A krónikák szerint ez »Szent Vitus tánca« volt. Fdkísérték őket Szent Vitus kápolnájába, ahol megnyugtató zene út in, imádkozás és ájtatosság közepett a táncolás megszűnt. De nem mindenütt bántak ilyen gyengéden és könyörületesen a tánckórosokkal: némely helyütt máglyán égették meg ezeket a szerencsétleneket, mint a sátántól veszedelmesen megszállottakat. Kétségtelen, hogy sokkal több tömegtáncjárvány volt, mint amennyit 1 Az önostorozókról alább lesz szó.
