Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
A. Az orvoslás kezdete
idegdúcainak helyén szúrja meg s ezzel megbénítja, anélkül, hogy megölné, ha a kutya, ló, hangya, méh ösztönüknek oly sok bizonyítékát szolgáltatják, akkor jogunk van feltételezni, sőt állítani, hogy az ősembernek is többször támadhatott az orvoslást illető szerencsés gondolati, ösztönétől, a beteg iránti részvététől, ősi intuitiotól vezérelve, talán tudott megfelelő gyógynövényt nyújtani a betegnek, helyes gyógyítóeljárást alkalmazni, megfelelő készüléket szerkeszteni. Kétségtelen, hogy geniális emberek a kezdetleges népek között is akadnak. Ki tudná meghatározni, hogy a lángészben mennyi az ösztön és az intuitio? Aki először tudott mesterségesen tüzet gerjeszteni, az kétségtelenül geniális ember volt. Egyes kiválóknak egyénisége a történelemben is, a törtélem előtti időben is, mindig és mindenütt fontos szerepet játszott. Az ősembernek a véletlen is bizonyára sokszor segítségül jött. Valami erős hatású növény véletlen elfogyasztása váratlan hatással járhatott, amit a kiválóbb elméjű emlékezetében megtartott. Ilyen módon ismertek meg már igen korán sok hánytató hatású növényt, pl. a hány- tató gyökeret (radix ipecacuanhas.), melyet a délamerikai vad népek már jóval előbb ismertek, mint az európai orvosok. Az ősnépek ilyen módon megismerkedtek bódító és altató szerekkel, pl. az éretlen mákfej levével (mákony vagy ópium), a hasissal, különböző dohányfajtákkal, a borral stb., továbbá becses lázellenes szerekkel, pl. a chinafa kérgével. Idővel céltudatosan alkalmazták a véletlenül felismert szereket. Közép-Afrikában például az Uganda-állam vad népe a beteggel fájdalmas műtét előtt banánbort itat. A ma is használatos növényi szereket mind alacsony művelődési fokon álló népek, merőben tapasztalati úton, azaz történetesen fedezték fel. A józan, higgadt empíriás irányzat azonban nem maradt meg eredeti tisztaságában az ősi népeknél. Az ősember nem volt képes magának mindent természetes módon megmagyarázni. Állandóan olyan különböző jelenségeket vett észre maga körül, amelyeket nem értett meg és amelyek félelemmel töltötték el. A nagy vihar és a villámok láttára mit tehetett mást, mint hogy elrejtőzött és földre borult az ismeretlen hatalom előtt? Midőn pedig a vihar után szivárvány vagy csodásán szép holdvilágos éjszaka következett, az ősember ebben annak a bizonyítékát látta, hogy ezt a félelmetes hatalmat kérleléssel ki lehet engesztelni. Az ősember a különböző betegségeket sem tudta természetes módon megmagyarázni. Az előzőleg egészséges ember hirtelen lázas lett, pl. váltólázat (malária) kapott: kirázta a hideg, elvesztette eszméletét, aztán pedig néhány óra múlva, látszólag egészségesen, lábra állott; egy másik epilep- siában szenvedett: hirtelen eszméletlenül a földre vágódott, szája habzott, görcsöt kapott, de mindez bizonyos idő múlva úgy eltűnt, hogy az illető folytathatta rendes foglalkozását; másutt olyan embert láttak, aki teste egyik felét, pl. a jobb vagy a bal oldalát, egyáltalában nem tudta mozgatni, bár a másikat szabadon mozgatta; megint más esetben a csecsemő az anyja karján halt meg, látható ok nélkül (croup) valósággal megfulladván, avagy elpusztult a kiváló harcos, akit a földből kiálló gyökér- darabka sebesített meg s a legkisebb zajra egész testét homorítva, megmeredt, amíg végül ebben a szörnyű merevgörcsben meghalt (tetanus): mindezt a kezdetleges észjárás nem tudta magának természetes módon megmagyarázni. Ezért majdnem minden kezdetleges népnél már korán jelentkezik a természetfeletti erőkben való hit, a supranaturalismus. A
