Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
A. Az orvoslás kezdete
3 Az empíria magasabb fejlődési fokán az ember tüzet gyújt, íjat, nyilakat, kést készít, kunyhót épít, a sebet beköti, borogatja, hánytató, hashajtó és egyéb szerekkel szándékosan él, a szülő nőt és csecsemőt gyámolítja, az eltört \ égtagokat céltudatosan megrögzíti, a beteg részére hordágyat készít stb. Ilyen módon a merő empíria fejlődése oda jutott, hogy a különböző népek operáló beavatkozással gyógyítják pl. a tályogot (abscessus). Az ausztráliai Husvét-sziget lakói és a Nyugat-Afrikában élő asantiak, valamint egyes észak-amerikai indián törzsek összezúzott és felmelegített falevelekből vagy más hasonló pépből készült borogatásokat raknak a meggyűlő tályogra. A dakotai indiánusok ezt zsírral kenegetik, Dél-Ausztrália bennszülöttei és az asantiak tapaszokat tesznek rá. Más ausztráliai népek a tályogra meleg hamut raknak, némely indián törzsek pedig a beteg helyeket tüzes vassal égetik ki (eauterisatio). Egyes ausztráliai népek e célra csontból készült késeket használnak, Tahiti, Samoa, Tonga stb. szigetek lakosai pedig éles kagylódarabkákat, illetőleg kőszilánkokat, (kőhasítékokat), néha tövist vagy halszálkát használnak erre a célra. Hamilton, az utazó, a Nikobár- szigeteken megfigyelte, hogy a tályogra éles fogazató halállkapcsot szorítanak úgy, hogy a fogak a bőr felé irányulnak, azután pedig bottal az állkapocsra ütnek: erre heves vérzés indul meg, a geny kiürül és a beteg hamarosan meggyógyul. Hasonló módon különböző kezdetleges népek odáig jutottak, hogy az eltört végtag rögzítésére síneket használnak. A síneket botokból vagy kemény fakéregből készítik és aztán levelekből, háncsból stb. készült kötéssel a végtaghoz erősítik. Kétségtelen, hogy a vadállatok példájának követésében, az állatok szemmeltartásában vagy a beteg megszemlélésében már bizonjosfokú megfigyelés rejlik. Nem egyszer bizonyos próbákat is kellett tenni az embernek eszközei előállítása közben: ez kétségtelenül a kísérletezés kezdete. Az ősembernél azonban sem a megfigyelés, sem a kísérletezés nem emelkedett a bizonytalan kezdeti állapot fölé. Nem volt ekkor még határozott céltudatosság, nem volt módszer, nem volt általánosítás. Bergson fölveti a kérdést, helyes dolog-e az »emberfajt homo sapiens-nek nevezni. Úgy vélekedik, hogy az ember történetében egy hosszú korszak van, amelynek határain belül értelemről nem beszélhetünk, ellenben már igen korán kezdett az emberiség eszközöket használni, készíteni. Ezért Bsrgson véleménye szerint a homo sapiens név helyett jobban megfelelne a homo faber, a »kézműves-ember«, »mesterember« elnevezés. Igen nagy szerepet játszik a kezdetleges népeknél a tapasztalás (az empíria) fejlődésében az ösztön. Manapság sem ismerjük mibenlétét ennek a még mindig félig-meddig rejtélyes adománynak, amellyel az élőlények néha fel vannak ruházva és a kezdetleges népeknél sem tudjuk közvetlenül megfigyelni működését, az analogia alapján azonban mégis mondhatunk róla véleményt. Ha a vándormadarak nem valamely ismerettől, hanem az ösztöntől vezérelve visszatérnek néhány hónappal előbb elhagyott fészkükbe, ha a rovar ösztönétől irányítva áldozatát épen r 1. ábra. A Sumatra-szigeti Toba-tó mellett élő Batak bennszülöttek magzatűző szerszámja : halalakúra kifaragott fadarab, mellyel a terhes nő hasát gyúrják. (Berlin, Staatl. medikohistorische Sammlung.) /