Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
A. Az orvoslás kezdete
2 II. A KEZDETLEGES NÉPEK GYÓGYlTÓ-ELJÁRÁSAi. A legősibb népek művelődéséről véleményt részint az ásatási anyagok alapján mondhatunk, melyekkel az őstörténet foglalkozik, részint olya n kéz d e 11 e g es népek analógiája alapján, amilyenek mai nap is élnek a földön.* 1 (1) Ez a második forrás igen gazdag és feltünteti az őskori művelődésnek különböző fokozatait, a félig vad állapottól kezdve a legmagasabb fokig. A kezdetleges népek művelődésének fejlődésében, különösen pedig az_ orvoslás fejlődésében, a következő tényezők szerepelnek: Mindenek előtt az empíria (a görög é/ÁTtnpía — empeiria szóból), vagyis a legtágabb értelembenvett »tapasztalat« (németül Erfahrung). Empíriának nevezzük a hatás és a következmény között lévő kapcsolatnak vaktában (nyers empíria), minden tervszerű válogatás és elmélet nélkül történő felfedezését. Ennék a hatalmas tényezőnek tulajdonítható, hogy az ősember korán használja eszközül a tuskót, követ hajít, tudja, hogy mi a sebzés és mi az agyonütés, lassankint szerszámokat használ: dorongot nehéz kövek emelőjéül, kagylókat és köveket a csiszoláshoz, később pedig a vágáshoz is; őrzi a tüzet, hogy ki ne aludjék; lugasokat készít, nyomást alkalmaz az olyan sérülésre, amelyből vér fröccsen ki, elűzi a sebről a tolakodó legyeket, betakarja a sebét, dörzsölgeti a zúzó- dást, a napon sütkérezik, forró fejét hideg kőhöz illeszti, észreveszi, hogy egyes gyümölcsök jók, mások pedig rossz ízűek, hogy némely növény elfogyasztása után hasmenés, mások után pedig hányás lép fel, hogy némely gyümölcs vagy hús sütve ízletesebb, mint nyersen, hogy ennek vagy annak a dolognak, pl. valamely termésnek elfogyasztása néha gyors halált, néha azonban gyógyulást okoz. 1 Lengyel népünknek ú. n. népies gyógyászata bár bizonyos mértékben hasonlít a kezdetleges népek gyógyászatához (és ugyanezt lehet mondani mutatis mutandis sok más európai népről is), de csak sok megszorítással. Mai népünknek orvosi nézetei három forrásból erednek: Az egyik forrás a mai orvostudomány; ez ugyanis itt-ott az orvosok, a falusi értelmiség, népszerű kiadványok és napilapok útján lassankint többé- kevésbbé átszivárog a nép közé. A falusi gyakorlatot folytató orvos tudja, hogy falusi népünk néha maga követel olyan eljárásokat, mint amilyen a gyermek torokbajánál a savóbeíecskendezés és követelésével néha még terhére is van az orvosnak, mert hiszen nem minden torokbajnál van erre szükség. Ami a tudományos orvoslásból egyszer kiszivárgott a nép közé, az ott rendesen hosszú ideig rneg is marad. Ez egyúttal a mai nép orvosi tudásának második forrása: a hajdani, száz, kétszáz, sőt néha négyszáz éves orvostudományi nézetek. Ez a forrás igen gazdag. Aki az Urzqdow, Syfenjusz és másféle regi lengyel füveskönyveket ismeri, amelyekből ősanyáink merítették tudásukat udvarházaikban és tanyáikon, az sok dologra fog ráismerni a mai népies orvoslásban. Ha a népies gyógyító eljárásokból mindazt kiküszöböljük, ami valamikor a tudományos gyógyászatból szivárgott át oda, az így nyert maradékot tekinthetjük csak a tulajdonképeni népies gyógyászatnak: ez gyökereivel visszanyúlik egészen az ősrégi pogány időkbe. És csak ezen nézetekben lehet a kezdet- leges népek gyógyászatához viszonyítva bizonyos analógiát keresni. _______________ ( 1) A magyar népies gyógyeljárások végelemzésben szintén ilyen eredetűek; nagyobbik részük a régi tudományos orvoslásnak leszármazottja, úgy, mint az oroszoknál is, akiknél ezt Demitseh mutatta ki (Rudolf Köbért: Historische Studien aus dem pharmakologischen Institut Dorpat. 1889. Hálle a. d. Saale; ennek 134. lapján: Demitseh: Russische Volksmittel aus dem Pflanzenreiche). Ezeket az ismereteket a keresztény papok terjesztették el a nép között. A magyar nép évszázadok óta be'éndekfüstö’.éseket (beléndck — Hyoscyamus niger L.) alkalmaz — eredményesen — fogfájás ellen, ami elég gyakran beléndek- mérgezést idéz elő. A beléndekfüstölések alkalmazása fogfájás ellen ősrégi eljárás, melyet őseink talán még Ázsiából hoztak magukkal (M. III. 262. lap 1006. pont).
