Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
C. A görög és római orvostudomány
101 az a kizárólagos rationalista, aki csak azokat az irányításokat ismeri el, amelyek okoskodás útján következnek a minőségekről szóló tanból. Azon a tudományos alapon, amelyen az orvostudomány a K. u. a II. században állott, a tiszta rationalismus a puszta doctrina, a valóságnak az elmélet kívánalmaihoz való alkalmazása lett volna. Ilyen rationalista Galenos egyáltalán nem volt és mint kitűnő gyakorló orvos nem is lehetett. A rationalismus előadásában volt, amikor tanított. Tudta, hogy a tanítónak nem szabad bizonytalan dolgokkal megterhelni a fiatalok fejét, sempedig a személyes tapasztalatszerzés szükségét hirdetni. A fiatal orvosnövendékek azt kívánják, hogy az ember mindent megokoljon nekik. Az ő részükre Galenos rendszerbe is foglalta az orvostudományt, azon az alapon, hogy a legjobb okoskodás a mathematikai okoskodás. De orvosi gyakorlatában Galencs a legkevésbé sem volt ilyen: egész személyes működése, valamint könyveinek sok fejezete is azt igazolja, hogy nagyra becsülte a tapasztalatot, az orvosi empíriát és nagyon járatos és ügyes gyakorló orvos volt. Csak a durva, vak empíria ellen szállt síkra, épúgy, mint kárhoztatta a methodikusok elvakult tudákosságát is. Ilyen módon a Ga/enos-féle orvostudomány egészben véve empirikus és rationalis, a gyakorlatban az empíria, az elméletben és tanításban a rationalismus uralkodik. Leginkább ilyen tanításról volt szó. Erről műveinek rendszere is, címe is épúgy tanúskodik, mint tartalmuk. Galenos szándékosan nem hagyott egy kérdést sem válasz nélkül, mindent megmagyarázott és megokolt. Mint egykor Aristoieles, ő is egyetemleges tanító. Ezt a célt tűzte ki maga elé és ezt a célt el is érte. Galenos meggyőződésének minden erejével küzdött mindenféle tudatlanság ellen. Azt kívánta, hogy az orvos művelt ember legyen. A kiképzésnek, véleménye szerint, 11 évig kell tartania. A jövendőbeli orvos, ha Pergamon nagy szülöttének utasításai szerint akart eljárni, többé-kevésbé a következő úton haladt: Mindenekelőtt a grammatikát, a rhetorikát, az irodalmat, a mathe- matikát és az astronomiát kellett megtanulnia. A 14. életéve körül kezdődött az orvosi tanulmánya, amely felölelte az anatómiát, élettant, materia medicát, kórtant és gyógy tant. Alaposan tanították az összes tárgyakat. Állatokat boncoltak és állatokon vivisectiokat is végeztek, megmagyarázták a test különböző részeinek a jelentőségét és használatát, tanították a gyógyszerek elkészítését. Galenos a szemléltető oktatásnak volt a hive. »Az ifjúságnak — véleménye szerint — nem egyszer, nem kétszer, hanem sokszor kell látnia a dolgokat, mert az ember csak akkor szerez pontos tudomást a dolgokról, ha gyakran szemléli azokat.« (1) Az orvosok ugyanolyan »iatreion«-okban adták elő a gyakorlati gyógyászatot, mint amilyeneket Görögországban láttunk. Ámbár a művelt római világ Ga/enosszal együtt világosan tudta, hogy mit kell tudnia annak, aki orvosi gyakorlatot akar folytatni, az ókor mégsem követelt semmiféle bizonyítványt a végzett tanulmányokról. A tanítással mindig úgy, mint Hippokrates korában is, főleg az idősebb orvosok foglalkoztak. Az orvosok betegeikhez is magukkal vitték tanítványaikat, néha még harmincat is s ez a betegeknek néha terhére is esett. Martialis, a költő, kigúnyolja ezt a szokást, midőn költeményében egy betegről ír, akit * 1728 (1) A »magyar Galenos« elnevezést báró Heilenbach János Gottfrid (1659 1728) kapta.
