Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
C. A görög és római orvostudomány
97 idegeket és kimutatta szerepüket, keresztülvágta a gerincvelőt és megállapította ennek a következményeit. Megállapította azt a törvényt, hogy az idegek párosak és elég híven leírta sok ideig lefutását. Csak hét agyvelői idegpárt különböztetett meg. A szaglóideget nem tartja külön idegnek, hanem az agyvelő nyúlványának. Jól megkülönböztette a mozgató és érző idegeket. Legzavarosabb annak a magyarázata, hogy valami miért fejlődött így, nempedig másként, továbbá zavaros minden olyan teleologikus eszme, amely a pneumának működéséről és keringéséről szól. Az agyvelő a gondolkozó lélek székhelye, egyszersmind azonban a test minden mozgási és érzési működésének a központja is. Mindebben a szellemi pneuma (nvsv/ja \pvxixov) közvetít, amely az agyvelői oldalkamrákban a vérből képződik. Mindazonáltal Galenos ugyanekkor nem veti el a régi humoralpathologiát sem, amely szerint az agyvelő különféle salakja phlegma alakjában az orron át jut ki a testből. Galenos kórtana Hippokrates tanításának az orvosi ismeretek újabb vívmányaival való kiegészítése és elmélyítése útján jött létre. Alapjában Galenos hippokratikus és minden alkalommal magasztalja is a kosi nagy mestert. Teljes egészében elismeri a 4 nedvre épült humoralpathologiát. Ennek vagy annak a nedvnek (vérnek, nyáknak, epének vagy fekete epének) a túlsúlya sanguinikus (vérmes), phlegmatikus (hidegvérű), cholerikus (epés) vagy melaneholikus (mélabús) vérmérsékletben nyilvánul meg. A vérmérsékletből ered a szervezetnek alkata és bizonyos betegségek iránt való hajlama. A nedveknek nagyobbfokú zavara betegséget idéz elő. Galenos elismervén a humoralpathologiát, egyidejűleg mégis igazat ad a methodikusoknak és velük együtt beszél a test szilárd részeinek betegségeiről (solidarpathologia), valamint az egyes szervek betegségeiről is. Tévútra jutás (error loci) következtében daganatok (tumores praefer naturam) keletkeznek. Vannak olyan helyi betegségek is, amelyek egyáltalában nem származnak semmiféle nedvromlásból, így pl. a helyi gyulladások, amelyeknél tumor, rubor, calor, dolor, functio laeso lép fel. Galenos szerint a methodikusok strictum ja és laxumya sem jelentőség nélkül való. Galenos fontosnak tartja a betegségek okainak helyes megkülönböztetését. Beszél általános fogékonyságról, kóros alkatról (dia&soig — diáthe- sis), mint elsődleges okról, és fajlagos közvetlen okokról. A betegségeket hevenyekre és idültekre, a betegség tüneteit lényegesekre (na&oyvajpoviTta — pathognomoniká) és másodlagosokra osztja. Elismeri a kritikus napokat és úgy vélekedik, hogy bizonyos rendszámoknak jelentősége az égitestek hatásával függ össze. A prognostikát tovább fejleszti, de mert az orvos- tudományt exact tudománnyá akarja tenni, arra törekszik, hogy Hippokra- tesnek prognostikáját a diagnostikára alapítsa. Két diagnostikai módszer nyomul nála előtérbe: a pulsus vizsgálata, melynek számos (30-nál több) íajtáját különbözteti meg, továbbá a vizeletnek rendkívül pedáns szemléje (a későbbi uroskopia). A részletes kórtan Galenosnäl, az elődökhöz viszonyítva, jelentékeny haladást tüntet fel. Számos görög elnevezés először Galenosnäl fordul elő, jelentésének nagy pontosságával tűnik ki és napjainkig is fennmaradt; ilyen: ischuria, stranguria, dvsiiria, emprosthotonus, opisthotonus, epiploomphalos, enterocele, epiplocele, enetero-epiplocele és sok más. Kórbonctani ismereteknek és mindennémű physikai diagnostikának hiánya mellett is, Galenos megkülönböztette a tüdőgyulladást a mellhártyagyulladás- tól, azt állítván, hogy tüdőgyulladás esetében nagyobb fokú a légszomj, a köpet pedig véres. Szerinte a pulsusnak, a lélekzésnek és a köpet magatartásának nagy jelentősége van a tüdőgyulladásnál: zöldes, feketés 7 Az orvostudomány története.
