Szumowski Ulászló dr.: Az orvostudomány története bölcsészeti szempontból nézve (Budapest, 1939)
C. A görög és római orvostudomány
93 felügyeletét. Úgy is történt, amint Galenos kívánta : Rómában maradt és itt rövid idő alatt termékeny irodalmi munkásságot fejtett ki, mert az udvari elfoglaltsága nem sok idejét vette igénybe. Midőn a császár Rómában időzött, Galenosnak teendői közé tartozott többek között a terjéknek, annak az egyetemleges prophylak- tikus szernek a készítése, amelyet a császár szedett és amely »a császár alkatának megfelelően« legelsőrendű, távoli országokból hozott különböző szerekből (ópiumból is) készült. A császárhoz a legjobb viszony fűzte őt, s erről ő maga tudósít minket müveiben. Különösen jellemző a császárnál tartott egyik tanácskozásának a leírása, amelyet Galenos a maga kérkedő módján tár elénk. »A császárnak — beszéli el Galenos — néhány nap óta láza volt és fájdalmas székelése. Az udvari orvosok a császár betegségét a közelgő lázrohamnak tulajdonították és hashajtó szereket adtak be neki. A császár magához hivatott, hogy az éjszakát a palotában töltsem. Midőn a lámpákat meggyújtották, valaki a császárhoz hívott. Már előzőleg, reggel és később, három orvos volt a császárnál, és mindnyájuknak úgy látszott, hogy a pulsus állapota közelgő lázrohamra utal. Én hallgatagon álltam ott. Ekkor a császár azzal a kérdéssel fordult hozzám, hogy miért nem tapintom meg a pulsusát, mint a többiek. Erre így válaszoltam : »Már hárman is megtették ezt előbb és azok valószínűleg jól ismerik a Te pulsusodnak sajátságait, azért ők bizonyára jobban felismerik a jelenlegi állapotodat is.« Ekkor a császár intett nekem és azt kívánta, hogy én vizsgáljam meg a pulsusát. Nekem azonban, figyelembe vévén a császár életkorát és az alkatát, úgy látszott, hogy a pulsus nem jelzi lázroham kezdetét. Ekkor azt mondtam, hogy nem kell rohamtól félnie, csupán a gyomrát terhelte túl. Ez a kórisme megnyerte a császár elismerését és háromszor szó szerint megismételte ezt: »így van, tényleg így van, amint monjtad; mindig érzem, hogy hidegebb étel később nyomja a gyomromat.« Aztán azt kérdezte, mit kell tennie. Én erre nyíltan megmondtam, hogy ha más betegről volna szó, akkor szokásom szerint borban borsot adnék. »De nektek, uralkodóknak, az orvosok rendesen különböző szereket írnak elő meggondolás nélkül ; tehát elegendő lesz gyapjúkendőt meleg spica nardi1 balzsamba itatni és a szív alatti gödörre borítani.« A császár megparancsolta Peitholaosnak, hogy tegye ezt meg, tőlem pedig elbúcsúzott. Midőn kimentem a császár sabin bort hozatott, borsot hintett beléje és megitta. Azután így szólt Peitholaoshoz : »Csak egy orvosom van, aki igazán őszinte.« Ezután állandóan rólam beszélt, hogy én az orvosok között a legelső, a bölcsészek között pedig kiváló vagyok; hogy már különböző orvosokkal volt dolga, s közülük egyesek éhesek voltak a pénzre, mások nagyravágyók, ismét mások rosz- szak és irigyek stb. Igazán — fejezi be Galenos elbeszélését — sohasem adtam ennél csodálatra méltóbb tanácsot.« A következő császárok alatt Galenosnak viszonya az udvarhoz, úgy látszik kissé meglazult, mindamellett ott mindig nagy tekintélynek örvendett és fokról-fokra jelentékenyebb állást foglalt el az orvosi világban is. Sokat írt élete végéig. Meghalt a 201. évben, de nem ismeretes, hogy hol, Rómában-e vagy egyebütt. Galenosnak írói működése óriási volt: felölelte nemcsak az orvos- tudományt, hanem a bölcsészetet, mennyiségtant, grammatikát és rhetorikát is. Összesen körülbelül 400 művet írt s közöttük néhány igen terjedel1 A Valerianeae családjába tartozó növény.
