Szyl Miklós: Csepregi mesterség, az-az: Hafenreffernek magyarrá fordított könyve eleiben függesztett leveleknek czégéres czigánysági és orcza-szégyenítő hazugsági (Budapest, 1900)

AZ SZENT ISTENTŐL ALVINCZI PÉTERNEK JÓ LELKI ISMÉRETET KÍVÁNOK.

Az Tűkörökben sok-féle fogyatkozások találtatnak. Néha fölötte kicsint, vagy mód-nélkűl nagyot mutatnak; néha hamissan ábráznak, képtelen és éktelen színre fordíttyák az ékes termetű tiszta szép orczát-is. Ezek az fogyatkozások mind benne vadnak az te Tűkörödben, Alvinczi Péter. Mert az te benned megtorlóit felfuval- kodásnak dagállyát kicsin és alázatos eggyűgyűségnek mutogattya: engemet pediglen nem tudom micsoda nagyon felpuffatt és az vízi betegség-miat bőrében sem férhető embernek jelenget. Tégedet emberségesen iró, szilíd elméhez illendő mértékletes beszédű embernek tettet : engemet pediglen mérges morgolódásoknak és éktelen szitkok folyaminak forrásává tűntet. Maga ha igazán mutatna az te Tűköröd, szemedből kidőllyedett gerendádat megismértetvén veled, nem tettetné oly nagynak az más szálkáját.

Vallyon Alvinczi, neveztelek-é én valaha tégedet disznónak? kurvának? pelengér alá valónak? paráznának? világ latrának? verő-ártánynak? Genyetségnek? Hitetőnek? Bolondnak? Pokolból származottnak ? Te pedig orczátlan nyelveskedéseddel (mint ha most-is az alvinczi pajkosok-közöt volnál) mind ezeket és töb hozzád illendő rútságokat kérődöl reám; sőt ezeket (phui büdös szájú) islógoknak nevezed. Mégis az te Tűköröd keresztyéni szelídségben zabállott áll-orczában öltöztet tégedet. De hogy megércsed, az islóg annak való, a kinek vagyon kit ékesgetni: nincs efféle czifrára szükségem, talám nállad jób keleti lehet islógidnak. Azért ebnek ad islógos czapragodat, * terícsd paripádra. Ennek-fölötte minek- előtte továb lépjem, két dologról tudósítlak. Először, hogy az mor* Pléh lemezkékkel, aranyfüsttcl czifrázott lótakaró,