Szyl Miklós: Csepregi mesterség, az-az: Hafenreffernek magyarrá fordított könyve eleiben függesztett leveleknek czégéres czigánysági és orcza-szégyenítő hazugsági (Budapest, 1900)
53 Olaszországba s magába Róma városába, mikor egy szajkók módjára fecsegő kálvinista prédikátornak tudomány, igazság és szemérem nélkül szűkölködő, de tudatlan szerzőjéhez egészen méltó gyalázkodásokkal teljes könyvecskéje jutott a kezéhez. Ebben a könyvecskében azon igyekezett, mit el nem ért, Alvinczi, hogy megfeleljen Lethenyei Istvánnak sajtó útján közzétett amaz iratára, mely szent Bonaventurát, ki az Úr Anyját dicsőítette, a gonoszak káromlásai s a bálványozás vétkének minden gyanúja ellen megvédelmezi. De mivel a hamisságnak az igazságtól semmi segítsége, a tévelynek a józan észben semmi oltalma nincsen; a szentírás pedig mind eredetére nézve isteni, mind értelmére nézve igaz, mind vezérletére nézve hűséges: mindazok híjával lévén, mikkel fölszereltnek kellene lennie, az ellenfél, kinek ügyefogyottságát irka-firkájának súlya, bárdolatlanságát érveinek szegénysége, rátartós elméjének háborgása, haragra gyúladt lelkülete, pallérozatlan beszéde, kihívó szavai, melyekkel akármely mérges vénasszonyon túltesz, eléggé mutatják, mint elpuhult katona állig fegyverezte fel magát gyalázások- kal, hogy tehetetlenségében ezekkel verje le a keresztény vallás erős bajnokát. Azaz, a hol felelni nem tudott, tudott gyalázkodni, s kénye-kedve szerint gyalázta is a tudós férfiút, t. i. Pázmány Péter atyát. De mit árt a csillagoknak az állatok üvöltése? Nézetem szerint olyan férfiúnak mint Pázmány atya, okvetetlenül hallgatnia kellett volna, ha csak személyét tekinti vala ennek a vénasszonyos prédikátornak; de a mennyiben az ügyet nézte, válaszolnia kellett, s válaszolt is. Azonban sajtó alá művét elmenetele előtt már nem adhatta; s minthogy azt itt következő levele értelmében gondjaimra bízta s az, Méltósá- gos Uram, a te parancsodra és költségeden nyomatik ki, az Irántad legoda- adóbb szerzőnek ezen senkit inkább meg nem illető művét Neked határoztam ajánlani, hogy nagy neved méltósága alatt lásson napvilágot. De miért helyezem idegen mű elé ezen ajánlásomat? Azért, mert a mű rám bízatott; s ha nem megírásának fáradságát, hanem a barátság törvényeit tekintjük, az enyém. Miért csatoltam hozzá levelemet ? Miért anyanyelvűnkön ? Csak azért, hogy tudja meg a rágalmazó prédikátor, hogy elment ugyan tőlünk kis időre Olaszországba ama nagy ember: de azért vannak mások is Magyarországon, kik Alvinczit oktassák, ha érteni akar; kik őt büntetlenül káromolni ne engedjék; kik őt ostorozzák, ha esztelenkedik; kik az ő gyermekes nyilait visszaverjék, összetörjék, szétmorzsolják. Azonfelül abban is ragaszkodni kívántam a szerzőhöz, hogy a mely nyelven ő e könyvecskében a maga nézetét kifejti, én is azon adnám elő levelemben a magamét. Fogadd azért, Méltóságos Főúr, mind szerző fáradozásának, mind az én hódolatomnak e csekélyke jelét azzal a kegyességgel, melyet mindenkor tanúsítani szoktál. S tudom is bizonyosan, hogy oly szívesen fogadod, oly készségesen, sőt lelkesedve veended pártfogásod és védelmed alá, hogy azzal másokat is felbuzdíts és megerősíts a katho- likus vallás tisztaságának hasonló fegyverrel való védelmére, a sajnosán tévelygő ellenfelek szentségtörő támadásainak visszaverésére. Mit hogy minél hosszabb ideig tehess, a Mindenható Méltóságos és Főtisztelendő Magasságod életét, egészségét, jólétét minél számosabb évekre nyújtsa és virágzó állapotban megtartsa. Pozsonyban, 1614-dik évi november havában.
