Szánthó Frigyes dr.: Belorvostan (Budapest, 1929)
III. A vérkeringési szervek betegségei
hullám vagyis minél magasabbra emeli a tapintó ujjat. Pulsus altus: aortainsuffidentia, compensált nephritis, láz. P. parvus: szívgyengeség, ájulás, az összes stenosisok és hidegrázás esetén. b) A pulzus gyorsasága (p. celer et tardus). Nem szaporaságot vagy ritkulást jelent, hanem az érfal emelkedésének-esésének gyors (celer) vagy lassú voltát (tardus), másszóval azt, hogy a pulzushullám a tapintó ujjat gyorsan vagy lassan emeli-e. P. celer: aortainsufficientia. P. tardus: aortastenosis. c) A pulzus feszessége (p. darus et mollis). Fokmérője az az ellenállás, amelyet a pulzáló érfal a tapintó ujjal szemben kifejt. A kemény pulzus nehezen, a lágy könnyen nyomható el. Ha a vérnyomás úgy systole, mint diastole alatt állandóan magas, drótkemény az érverés. A feszességet gyakorlatilag szintén tapintással ellenőrizzük, bár az így nyert eredmény mindig csak hozzávetőleges. A vizsgálat úgy történik, hogy az art. radialis proximalis részére helyezzük mutatóujjunkat, distalis részére pedig gyűrűsujjunkat és megfigyeljük, hogy mutatóujjunk milyen nyomása szükséges ahhoz, hogy a gyűrűsujj az érlökést ne érezze. A feszesség három tényezőtől függ: a szívmunkától, a vérnyomástól és a vasotoniától (érfal tónusától). P. durus: zsugorvese. ólommérgezés. P. mollis: fert, betegségek, tuberculosis, láz, szívgyengeség és anaemia. Nem tévesztendő össze a kemény pulzus az érfal esetleges sklero- sisával (az érfal nem síma, hanem egyenetlen tapintatú, maga az ér kanyargós lefutású). A vénapulzus. A gyüjtőereken rendes viszonyok közt lüktetés nem észlelhető. Kivétel a vena jugularis, melynek undulatiójából, ill. pulsatiójából alkalomadtán fontos következtetést vonhatunk a jobbszív állapotára és működésére. Megkülönböztetünk negativ és positiv venapulzust. Amaz normalis, mert csak a pitvarban lejátszódó nyomásingadozásokat fejezi ki, emez mindig pathologiás. A neg. vénapulzus a kamrák diastolejával esik össze, amiért dia- stolés vagy praesystolés vénapulzasnak is hivják. T. i. pitvasystolé idején (amikor a kamrák még diastoléban vannak) a pitvarokban fokozódik a nyomás, s ez a fokozott nyomás tevődik át a jugularisra hullám alakjában. Mihelyt a pitvarsystole véget ér s pitvardiastolé következik, a nyomás alászáll, a vénák vére pedig beomlik a pitvarokba; ugyanekkor azonban a kamrák svsloléban vannak. Innen van az, hogy a vénák kiürülése (collapsus) systolé idején történik (nota bene a szív systolés-diastolés állapotának megjelölésében a kamrák állapota mérvadó)- , .. A pos. vénapulzus a kamrák systoléjával esik össze, amiért systoles vénapulzusnak is nevezik. Legtöbbször insufficientia tricuspidalis alkalmával fordul elő, amikor is az elégtelenül záró billentyűkön át a pitvarba visszaömlő vér a jugularisba hullámzik tovább. A carotis pulzusa és a pos.'venapulzus tehát synchron. Ilyenkor természetesen a vénák kiürülése szivdiastolé idején következik be. A pos. vénapulzushoz egészén hasonló állapotot hoz létre a raediastino-pericarditis a Friedreich-f. diastoles vénacollapsus alakjában (magyarázata: a pericardialis összenövések miatt systolésan behúzódott szívtáji mellkas lehetetlenné teszi a vénák beömlését a szívbe, úgy hogy a vénák kiürülése csak a szív. 79 I