Hermann Imre dr.: A pszichoanalizis mint módszer (Budapest, 1933)
II. A pszichoanalitikus helyzet. Az anyagszerzés
Vagy módszeresebben: az indulatáttétel fölépítéséből tudunk a tünetek felépítésére visszakövetkeztetni. A konfliktusok áttételének megfelelője szintén nem ismeretlen az életben. Sokszor tapasztalható, hogy valakinek újabb és újabb környezetében mindig ugyanolyanfajta panaszai vannak (pl. följebb valóiról), szerelmei mindig ugyanolyan módon végződnek. Ezek is rátámaszkodások egy első rossz helyzetre, egy első balsiker ismétlései. Az analitikus konfliktusáttétel ismét nem fedi ezt az életben adódó ismétlés-sorozatot, sokkal váratlanabb, irreálisabb amannál; pl. a legapróbb jel elég az analizáltnak arra, hogy kedvetlenné váljék, mert már látja a csalódást, amit az analitikus neki okozni fog és ez a csalódás-várás régi konfliktusait jeleníti meg. A módszertan számára fontos annak a kiemelése, hogy ha az alaphangulatnak ezek a zavarai szabályos ívben zajlanak le, akkor minden feltétel megvan az analízis helyes menetéhez. A pozitív indulatáttétel, ha a szeretés dominálja, megértőbbé teszi az analizáltak megolajozza a tudattalan nehezen nyitható zárait, kívánatossá teszi az analízis- órákat. Viszont a háttérben ott lappang az analizált vágya, hogy ne csak meggyógyulásával és megértésével kedveskedjék az analitikusnak, hanem jó tulajdonságaival, erkölcsével, igazságszeretetével, derék családjával is megnyerje tetszését — mindmegannyi megtapadási pont az elhallgatások, a meg nem értések, egyszóval az ellenállások beleka- paszkodása számára. Ha a pozitív indulatáttétel, túl a második optimumon, reális szerelemmé akar fejlődni, az ellenállások még jobban halmozódnak. (Éppen ezért az első optimumot stabilis, a másodikat labilis optimumnak látjuk). A szabályos ív menetéhez már most hozzátartozik és az egész áttételes viselkedést az analízis szempontjából produktívvá teszi az analitikusnak az az eljárása, mellyel az analizált áttételeit is tüneteknek tekinti, bennük csak any- nyira vesz részt, mint az analizált minden egyéb tünetében, örömében és bánatában. Az analitikus itt is megért és kellő időben értelmez, vagyis az áttételeket — ha nem is in statu nascendi, mert hiszen az emlékkifejlődésre és a szeretetérzésekre szüksége van —, de még az irrealitás stádiumában visszavezeti az analízis stabilis alaphangulatába. Igen fontos, hogy az áttételnek ezt az átmenetes jellegét hangsúlyozzuk. Az analízis menete abba az irányba ve43
