Sikorsky J. A. dr.: A gyermek lelki fejlődése valamint az érettebb életkor lélektanának rövid jellemzése (Budapest, 1918)

C) Mint változik és fejlődik a lélek a korral

korban a bőr. A gyermek főképpen testfelületével állapítja meg a környező hőmérsékletet Nedves tárgyak érintése csak akkor vált ki belőle kellemetlen érzéseket, ha fázik. Melesr o nedvesség nem kellemetlen neki, még ha testének nagyobb részét érinti is. Az egész bőrfelület megmelegítése nagyon jól esik a gyermeknek : meleg fürdő vagy jó meleg ágyacska igen kellemesen hatnak reá, és megnyugtatják, ha előzőleg kényelmetlenül érezte magát. A gyermek közérzéáének fejlődésére irányuló megfigye­léseinkből megállapíthatjuk, hogy e téren is nagy előrehaladás mutatkozik. A közérzés, mint ösmeretes, nem egyéb, mint összetevése olyan érzéseknek, melyek a test szerveiből az idegek közvetítésével származnak és olyanoknak, melyek a vér hatása folytán az idegekre közvetetlenül ható ingerek ered­ményei (Flechóig). Az oxgénben dús tiszta vér pl. ingerli és élénkíti az idegsejteket. Míg betegség alkalmával, midőn a vérállomány változik és toxin-eket tartalmas, az idegrendszer lehangolt. Beteg gyermekeken végzett vizsgálataink nyomán megállapíthatjuk, hogy az organizmus általános reakciója korok szerint különböző : az élet második és harmadik havában sok­kal világosabb és jobban észrevehető, mint az első napokban, amikor a gyermek esetleg meghal anélkül, hogy kifejezett je­leit adná annak a veszedelemnek, melyben az idegrendszere és az egész szervezete forog. Megfelelő életföltételek mellett a gyermek idegrendszere már az első napon is élénkebben, az izommozgások nagyobb gyorsaságával, nagyobb erővel, na­gyobb általános energiával reagál adott esetekben. S ámbá­tor az ideges jelenségek legnagyobb része nem tartozik a lélek területére, a legegyszerűbb megöómeréó, helyesebben önmeg- ösmerés kezdeteinek egy bizonyos részét mégis el kell ismer­nünk. Ez a csírázó (bár öntudatlan) megösmerés magasabb jelleget kölcsönöz az idegműködéseknek is, miáltal a gyermek­nek még a vegetativ élete is kiválik ß) A látáá megtanulááa. Optikai érzékeled. (Optikai passziv külső figyelem.) Az optikai érzékelés és figyelem fejlődése fölvilágosít ben­nünket az élet három első hónapja alatt végbemenő legbonyolul­tabb folyamatokról is. A gyermeki kor pszichológiájának, va­

Next

/
Oldalképek
Tartalom