Szakcikk gyűjtemény
A zilahi, államilag segélyezett Evang. Reform. Collegium értesítője az 1899-1900-dik isk. évről. Szerk. Kincs Gyula
— XVIII — lenségének gondolatához téved, e gondolat nem fogja szárnyát letörni lelketeknek, mert tudjátok, e példából is világosan áll előttetek, hogy a nemes eszmények szolgálatában töltött élet emléke diadallal győzedelmeskedik az idő és tér szűkre szorító korlátain. íme, a mi Gyarmatiunknak is hamvai már régen csendesen porladnak a kolozsvári temetőben, de híre, neve, dicsősége, melyeknek ő működésével ércnél maradandóbb emléket állított, él és élni fog, míg ez iskola fennáll, míg a magyar dicsőségére büszke tud lenni s míg az emberiség nyelvének múltja iránt a jövő évszázadok során érdeklődni fog! (HIRI SÍRJÁNÁL.) Temetőben vagyunk. Egy sirt állunk körűi... s nincs a szemekben könny, az arcokon ború. Nincs. Sőt öröm dereng. Hisz’ szemünkkel látjuk, amit hitünk tanít, hogy a sir nem határ, hol éltünk végződik, csak út, amelyen át szellemünk visszatér oda, ahonnan jött, a legfőbb szellemhez, lerakva itt a port, mit magára öltött, földanyánk kebelén. Igen, tisztelt közönség, mai ünnepünk is szívet emelő bizonysága annak az igazságnak, hogy nem hal meg, ki e földön híven betölti ember-tisztét, hanem föltámad, igazabban szólva: tovább él az utókor emlékezetében s azoknak az eszméknek a diadalában, amelyeknek szenteli földi életét. Ezt hirdeti annak a férfiúnak a példája, kinek porrészeit több mint 23 évvel ezelőtt helyeztük e sirdomb alá, melyet most volt tanítványainak és más tisztelőinek hálás kegyelete eme síremlékkel jelölt meg. Ez a férfiú tanári székét, melynek annyi tiszteletet szerzett, igen nevezetes korszakban foglalta el. E kort ő maga az »átalakulási csendes forrongás korának« nevezi, »melyben a nemzet úgy köz-, mint társadalmi életében a haladás kérdésével foglalkodott s a nép minden rétegeire, kiváltán az ifjú nemzedékre terjedt a szellemi mozgalom, öregbedett az újjáalakulás mellőzhetetlen szükségének érzete, érlelődött a reformeszme s növekedett mind számára, mind erkölcsi erejére a szabadelvű párt«. A Gondviselés őrködött itt, a Meszes alján ama tanintézet fölött, hogy a nemzeti és társadalmi átalakulás ez örökre nevezetes éveiben őt állítá annak élére, aki éles, beható tekintetével a kor irányeszméit így fölismerni, nagy munkabírásával a reábizott nemzedékeket azok elfogadására előkészíteni annyira képes volt. És éppen az az ő hervadhatatlan érdeme, hogy a diákkal nemcsak ósdi tógáját vetteti le, hanem az ósdi szellemet is. Megérteti vele, mindannyinak leikébe csepegteti, hogy az újjáalakulás elodázhatatlan: a magyarságnak a középkori intézmények által szét
