Schrauf Károly dr.: A bécsi egyetem magyar nemzetének anyakönyve 1453-tól 1630-ig (Budapest, 1902)
I. Bevezetés
xn pásét, mig valami nehéz betegségbe esik, és in articulo mortis csakis a temetkezési pompa reményében határozza el magát a beiratkozásra, annak a natio a szokásos végtisztességet meg fogja tagadni.1 Erre az emberségtelen kishitűségre csakis a hatalom teljes hiánya kényszeríthette a nemzetet. Csak egy módja volt arra, hogy az ellenállókat esetleg hatalmába kerítse, t. i. az illető vonakodókat oly színben feltüntetni, mintha az egyetemi törvényeket sértették volna. Ennek a czélnak szolgált az a fictió, mintha a négy nemzeten kivid állók együtt egy ötödiket akartak volna képezni; mert ha az egyetemi törvények szerint csak négy natio létezhetett, akkor egy ötödik natio alapítására irányított minden törekvést nem lehetett volna máskép minősíteni, mint szándékos sérelmet. Csak most értjük hát igazán az ötödik nemzet jelentőségét, noha sohasem létezett és soha senki megalapítani nem akarta. Hogy modern életünkből vegyünk hasonlatot ehhez, mondhatjuk, hogy ez afféle eljárás volt, mint volna manapság az, ha a parlamentáris életben azokat, kik egyik párt kötelékébe sem tartoznak, »a vadak clubjá-«nak neveznők el. Ez csak amolyan ijesztő rém volt, melyről a négy legitim nemzet képzelődött, oly fegyver, melyet minden hallgató ellen föl akartak használni, ki egy nemzet kötelékébe sem akart tartozni. Ugyanezt a kifejezést »quinta natio«, melyet itt az alapszabályokban találunk, ismétli Johannes Sylvester (1544. II.) prokurátor is hivatalos jelentésében,1 2 3 melyben nagy komolysággal beszél lelkiismeretlen és rakonczátlan hallgatók dolgáról. Szónoki túlzásaiból azonban csak valószinüleg az lesz igaz, hogy a nemzetek kötelékétől való tartózkodás ragadós példa volt, s sokan követhették ezt s így bizony az »inclytae nationes« napjai meg voltak számlálva, de ettől akkoriban még nem kellett félni. 1 Id. h. 10. old. 23. §. »Si ipsum tunc mori contingat, procurator nationis pro tali mandatum facere neque exequias celebrare obligabitur neque debet«, és 16. old. 13. §. »Si quis tempore sanitatis intitu- lari neglexerit, et tempore infirmitatis, quo necessitate plus impellitur quam amore, intitulari non debet, neque pro ipso mandatum, exequie, misse aut aliquod suffragium a natione celebrari.« 3 Id. h. 287. old.
