Schmaus, Hans: A kórbonctan alapvonalai 1. Általános kórbonctan (Budapest, 1914)
A szövetek általános kórbonctana - IV. fejezet. A szövetek zavarai daganatszerű növekedés folytán (daganatok) - Az egyes daganatalakok - D) A daganatok páthogenesise és aetiologiája
D) .1 daganatok pathogenesise és aetiologiájá. 253 nyok közt vissza szoktak fejlődni; ide tartoznak pl. az adeno-myomák, amelyek a méh izomzatában a Wolff-féle járat maradványaiból jönnek létre. A daganatok harmadik csoportja olyan helyi dzevetrendelleneááé- gekből indul ki, amelyek a későbbi életben rendesen egyáltalán nem, vagy csak egyideig szoktak növekedni; ide tartoznak részben a külbőr anyajegyei vagy mevusai és veleszületett szemölcsei; továbbá körülírt területek érrendszerének veleszületett hyperplasiái, amelyek angiomáknak tetszenek stb.; az ily képletek is a későbbi lefolyás alatt felvehetik a valódi daganatok jellegét és progresszív növekedésnek indulva rosszindulatúakká válhatnak; nevezetesen sarkomák aránylag gyakran indulnak ki belőlük. Végül szövetáthelyeződésekre és veleszületett helyi szövetképződési rendellenességekre keli visszavezetni a vegyed daganatok nagy részét. Az a jelentőség, amely a mondottak szerint fejlődési rendellenességeknek és szövetáthelyeződéseknek a daganat genesisét illetőleg tulajdonítható, alkalmat adott olyan hypotheáiáek felállítására, amelyek a daganatképzödéá okát általában szövetáthelyeződésekben vagy veleszületett hibás képződésekben keresik. Cohnheim fejtette ki először azt a gondolatot, hogy a neoplasmák áthelyezett, azaz a fejlődés alatt normális kapcsolatukból elszóródott szövetcsírákból indulnak ki (Cohnheim-féle elmélet az ébrényi daganattelepről). Amennyire indokolt az ilyen féle eredet felvétele az olyan — nem csekély számú — daganatokra nézve, amelyek olyan helyeken keletkeznek, ahol rendes viszonyok közt az illető daganatot alkotó szövet egyáltalán nincs képviselve (ade- nomák a méh falban, porcot és harántcsíkolt izomzatot tartalmazó daganatok a herében vagy a parotisban, a hólyagban, mellékvesedaganatok stb.), épp annyira jogosulatlan a Cohnheim-féle hypotézis általánosítása és az összes daganatokra való kiterjesztése. Ezen rendellenességeken kívül, amelyek már szabad szemmel láthatók vagy legalább mikroszkóppal könnyen felismerhetők, figyelembe kell vennünk, hogy egyed dejtcáoportok eredeti helyekről cdak cdekély távoldagra iá elázó ró dhatnak, tehát közvetlen közelben maradhatnak. Ezen esetekre csakis az újabb időben fordítanak nagyobb figyelmet; úgy látszik azonban, hogy ezek igen gyakran fordulnak elő. így egyes laphámsejtek az irha felső rétegeibe kerülhetnek, nyálkahártyák egyes mirigyhámjai, pl. a gyomorban, a submucosába. Tényleg némely szerző épen ezen legkisebb ébrényi elszóródásokból származtatja az ily területek daganatainak nagy részét. Még tekintetbe jönnek egyéb ébrényi rendellenességek is, amelyeket mint hibád fejlődéáű ázevei képződmény eket lehet összefoglalni. így egyes sejtcsoportok a fejlődéá ébrényi fokán maradhatnak, anélkül, hogy a többi sejtek teljes érettségéig eljutnának. Emiatt indifferená természetűek és felliadználatlanul maradnak meg. Még más módon is megőrizhetnek a sejtek ébrényi életükből bizonyos ahaj lamoddágokab), amelyek a többi sejtekben nincsenek meg .Az ilyen sejteknek igen csekély elváltozásait vagy helyesebben mondva rendelleneádégeit a mikroszkóppal természetszerűleg nem vehetjük észre, mert nem szükséges, hogy ezek a többi sejtektől morphologiailag különbözzenek. Csakis későbbi alakváltozásaikból stb. tudunk ilyen sejtek jelenlétére és az ébrényi életből való fennmaradásukra következtetni. Ismeretes az a hypotézis, hogy a legtöbb szervben bizonyos sejtcsoportok már rendes viszonyok közt is megtartják^ ébrényi erős burjánzási képességüket, úgy hogy a későbbi életkorban — elsősorban a növekedésnél és a regeneratiós pótlásnál — különös proliferation is képesek. Úgy látszik, hogy az ily sejtterületek, úgynevezett a cd irázó központok», is vonatkozásban állnak a daganatokkal. Mindezen esetekben elsősorban a sejteknek ébrényi viselkedése, továbbá megváltozott összefüggésük az, ami őket a progresszív növekedésre képesíti. Bizonyos az, hogy a közönséges sejtkötelékhez képest a
