Schmaus, Hans: A kórbonctan alapvonalai 1. Általános kórbonctan (Budapest, 1914)
Kórokok - VII. fejezet. Paraziták - A) Növényi élősdiek - I. Baktériumok
314 VII. fejezet. Paraziták. nikai úton nyert anyagokkal slb. (mint a tuberkulózisnál) is értek el eredményeket. Mindezen eáetekben az immunitdó meóteráégeóen azáltal éretik el, hogy a szervezet a betegáégen, ha gyengített mértékben iá, keresztül megy. Ezt, mivel maga a szervezet végzi a munkát, mellyel az antitesteket a maga számára létrehozza, aktív immunitásnak nevezik. Ezzel ellentétben azonban valamely szervezetbe olyan más szervezet szérumát is bele lehet juttatni, amely az illető betegségen már keresztülment és ennek következtében antitesteket tartalmaz. Ezt, mivel kéáz anyagok vitetnek át és ennélfogva a szervezet nem végez valódi önálló munkát, paóáziv immunitásnak nevezik. Az aktiv immunitás aranylag hosszú ideig tart ; a passzív immunitás rögtön létrejön ugyan, de aránylag rövid ideig tart, mivel az immunizáló anyagok csakhamar megint eltűnnek a szervezetből. Miként a valamely betegség elszenvedése által szerzett immunitás részben méregellenes anyagok, azaz antitoxinok termelésén alapszik, amelyek a íoxinokat ártalmatlanná teszik, részben bakteriumellenes anyagok, azaz bakteriolysinck (1. fent) jelenlétéhez van kötve, épúgy a mesterséges aktiv és passzív immunitásnál is részben olyan anyagok képződnek, amelyek magukat a baktériumokat, részben olyanok, amelyek azok toxinjait teszik ártalmatlanokká. A passzív immunizálás elve nagyon fontos irányban bővült. Nevezetesen némelyik fertőző betegségnél eredménnyel járt az a kísérleti eljárás, mely immunizált állatok savójának («immunserum») befecskendésével nemcsak meggátolja az illető betegség kitörését, hanem megtörtént fertőzésnél a már fennálló betegség elharapódzását is megakadályozza, vagy legalább is a betegséget könnyebbé alakítja, űlletve meggyógyítja. A szérum itt tehát nem «megelőző védőoltása céljából nyer alkalmazást, hanem gyógyító szérumként kell, hogy hasson. Különösen bevált ez a módszer diphtheriánál, tetanusnál és a kígyómérgeknél. Ilyen ((gyógyítószérumok» előállítása czéljából állatokat — a diphtheriaellenes gyógyító- szérum előállítására különösen nagy állatokat (lovakat) használnak, amelyekből bőven lehet szérumot nyerni — a fertőző anyag fokozatosan emelkedő adagjaival szoktak immunizálni. Minden egyes befecskendés után enyhe betegség keletkezik, amelynek tartama alatt képződnek az «antitoxinok» az állati testben. Az ilyképen lassanként mesterségesen immunizált állatokból veszik a szérumot és ezt használják a gyógyításra. Csak mellékesen említjük meg, hogy megkísérlették a már meglevő betegségnek aktív immunizálással való gyógyítását is, de csekélyebb eredménnyel. Erre legfontosabb példa a Koch-féle tuberkulin-nal való oltás. Hasonló módon, mint a passzív immunizálásnál, a méhen belül is átmehetnek az antitestek az anyai vérből a magzatba. Csekélyebb mértékben történik ez szopásnál a tej révén. Az «ellenanyagok» közt, amelyek a baktériumok hatására a szervezetben a betegség lefolyása alatt keletkeznek, a baktériumokat és azok toxinjait megsemmisítő antitesteken kívül találhatók olyanok is, amelyek a megfelelő fertőzést okozók összecsoporlosulását, «agglutinálóját» képesek előidézni. Ezeket az antitesteket emiatt (lagglutininoknak» (I. fent) nevezik. Legtisztábban mutatkozik ez a typhusnál és a cholera asiaticá- nál. Ha ilyen betegségben szenvedők szérumát «függő cseppben» elkeverem a megfelelő fajta virulens kultúra élő baktériumaial, akkor mikroskop alatt észrevehető, hogy a baktériumok csoportokba terelődnek, összetapadnak és a fenékre sülyednek. Ez a jelenség, mint úgynevezett Vidal- reakció a typhus diagnosztikájában nagy jelentőségre vergődött. Ha typhusra gyanús betegből vért veszünk és annak savóját typhusbacillusok- kal összehozzuk, akkor, ha a reakció pozitiv eredményt ad, a szérumot (nagy valószínűséggel R.) typhusbelegtő! származottnak tekinthetjük. A re
