Schmaus, Hans: A kórbonctan alapvonalai 1. Általános kórbonctan (Budapest, 1914)
Kórokok - VII. fejezet. Paraziták - A) Növényi élősdiek - I. Baktériumok
310 VII. fejezel. Paraziták. d) A szervezet védekezése. Immunitas. A fertőzésnél fontos szerepük van bizonyos feltételeknek, amelyek a fertőzésnek kitett szervezetben keresendők. Ismeretes, hogy némely állatfajok bizonyos fertőző betegségek iránt fogékonyak, míg mások nem ; a fertőző anyag iránti eme fogékonyság (lispositiónak neveztetik (1. a 7. 1.). Az anaphylaxiáról lásd a 316. 1. A dispositio fogalma azonban nagyon ingadozó, így különböző állatfajok különös körülmények közt vagy igen nagy mennyiségű fertőző anyag bekebelezése után áldozatul esnek olyan infekciónak, amelyben rendes körülmények közt sohasem betegszenek meg. Ilyenkor a resistentia nem elég nagy. A resistentia azáltal van feltételezve, hogy a szervezetnek úgy a kórokozók behatolási helyén, mint a további elterjedés helyein bizonyos berendezései vannak, amelyeknek segítségével a megtámadott szervezet a betolakodók ellen védekezik : ez a szervezet védekezési berendezése. Mesterséges oltási kísérleteknél az állat testébe bejuttatott baktériumokat nem ritkán egyszerűen eltűnni látjuk (1. alább) ; más esetekben még pathogen fajok is csak enyhe helyi jelenségeket okoznak. Közömbös folyadékokban szuszpendált genykeltő kokkuszok meglehetős nagy mennyiségben fecskendezhetők be állatoknak hasüregébe, sőt magába a vérbe is, anélkül, hogy valamilyen kóros elváltozást hoznának létre. A vérsavónak bciktericid, az az baktériumölő tulajdonsága van. Azon anyagokat, amelyek a vért erre képesítik, eleinte alexineknek (fíuchner) nevezték. Ezek elsősorban valószínűleg a leukocy- tákkal függnek össze, nagyon thermolabilisok és nemcsak a baktériumok ellen, hanem általában a vérbe jutott, a testre nézve idegen sejtek és élőlények ellen irányulnak. Ezen alexinek azonosak az Ehrlich-féle antitestekkel. Ezekről valamint az opsoninokról, amelyek szintén baktericid anyagai a vérnek, lásd alább. Másként alakulnak a viszonyok, ha a fertőzést okozók nem jutnak elég gyorsan a belépési helyről a vérbe és így idejük van arra, hogy ott elszaporodjanak, vagy ha más helyeken, pl. a nyirokcsomókban halmozódnak fel a baktériumok. Ilyenkor a baktériumok az illető helyen megmaradnak, felszaporodnak és pl. a pyogen kokkuszok helyi genyedéseket okoznak, amelyekből általános fertőzés indulhat ki. A megtelepedés helyén a fertőzést okozók vagy szaporodásnak indulnak, vagy elpusztulnak. De még ilyen esetekben is rendelkezésre állnak a szervezetnek olyan erők, amelyek a behatolók ellen küzdenek, akár a behatolás helyen, akár a másodlagos helyeken. Ilyenkor sejtievékenységrcl van szó. A gyulladásról már tudjuk, hogy az lényegében nem egyéb, mint a szervezetnek ilyen harca az ártalmak ellenében. Ennél és máskor is a vándorsejtek játszanak fontos szerepet, amelyek a baktériumokat «felfalni)) és ártalmatlanná tenni törekszenek. Ez okból ezekkel itt még foglalkoznunk kell. E vándorsejteknek, amelyek részben a vérből, részben a nyirokcsomók és a kötőszövet lymphoidos alkatrészeiből származnak, megvan tehát az a képességük, hogy apró testecskéket magukba felvesznek, azokat tovább cipelik, egyrészüket feloldják, «megemésztik». Ilyen tulajdonsággal vannak még felruházva némely helyhez kötött kötőszöveti sejtek, nevezetesen az endothelek is. Az a tény, hogy a vándorsejtek belsejében baktériumok találtatnak és ottan tönkre is mehetnek, adott alkalmat a híres phagocytosis-ehnélet (Metsclinikoff) felállítására, amely szerint a fertőző betegségek gyógyulása azon alapszik, hogy a testbe behatoló fertőzést okozókat ilyen «falósejtekként)) szereplő vándorsejtek bekebelezik, megölik és megemésztik. Ha ily módon egyszer egy köny- nyebb fertőzés legyőzetett, akkor a.phagocyták fokozott mértékben volnának képesek a megfelelő fertőzést okozókat felfalni és ilyképen bizo
