Schmaus, Hans: A kórbonctan alapvonalai 1. Általános kórbonctan (Budapest, 1914)
Kórokok - VI. fejezet. Külső kórokok (a parasitákon kívül) és hatásaik - I. Mechnikai kórokok - II. Thermikus kórokok
hőszabályozás felmondja a szolgálatot) és pedig (borús égboltozat mellett) a napsugarak közvetlen hatása nélkül is; főként egyidejű testi megerőltetésekkel kapcsolatban (katonáknál gyaloglások közben, mezei munkásoknál stb.) és szűk ruházat mellett, különösen alkoholistáknál is. Meg lehet különböztetni hőségokozta egyszerű kimerüléát, aóphyxidá és hyper- pyretikuó alakot. Az utóbbi alaknál a hőmérsék rendkívüli magasra emelkedhet. A boncolási lelet legtöbbször negativ. Az agyban és a tüdőben bővérűséget, esetleg vérzéseket találunk. A vér többnyire folyékony. A korai erős hullamerevségen kívül szabálynak tekinthető a gyorsan beálló rothadás. A halált részben a testhőmérséklet emelkedésére, részben asphyxiára, részben a vér besűrüsödésére az erős vízvesztés és a vörös vérsejtek elváltozásai következtében, részben toxikus anyagcseretermékekre vezetik vissza. Marchand szerint a legvalószínűbb halálok a melegpangás a hőszabályozás elégtelensége miatt és azután a hőmérséknek központi eredetű (a medulla oblongatában levő központ bénulása által feltételezett) hyperpyretikus fokozódása. Hasonló hirtelen megbetegedéseket és haláleseteket, amelyek azonban a napsugaraknak az agyra gyakorolt közvetlen behatására jönnek létre, nap- szúrásnak neveznek. Ilyenkor néha az agyban és különösen az agyburkokon enyhe gyulladásos izgalom jeleit, bővérűséget és erős savós beszűrődést lehet találni. Hasonló, chronikus természetű elváltozásokat lehet látni oly egyéneknél, akik sugárzó melegnek tartóban ki vannak téve (fűtők, lakatosok, kovácsok). A villámcsapásról 1. alább. B) A hideg. Erős hideg helyi behatására (megfagyáó) — amelynél szintén különböző fokokat lehet megkülönböztetni — ischaemia és esetleg utánna hyperaemia és enyhe beszűrődés keletkezik, esetleg stasis és sejtelfajulások is. Ide tartoznak az úgynevezett fagy daganatok, perniók, a hidegnek különösen kitett testrészek tömött vörös duzzanatai, amelyeken mechanikai behatások folytán fekély- és hegképződések léphetnek föl. Túlságosan nagy hideg közvetlen, vagy főképen ischsemiás szövetelhalást hoz létre (fagydói gangraena) ; v. ö. a II. rész IX. fej. is. Az egész testnek lehűlése általában inkább elviselhető, mint a test melegének emelkedése, azonban a hideg hatása nagyon is függ a szervezet állapotától; nevezetesen kis gyermekek és marantikus egyének sokkal nagyobb mértékben vannak kitéve megfagyásnak, mint egészséges felnőttek. A szervezet, ameddig csak lehet, fokozott táplálékfelvétel, szaporább mozgások és az anyagcsere fokozása, tehát melegtermelés által igyekszik a hideget ellensúlyozni. De ha ez már nem lehetséges, akkor az izgalmi stádiumot elernyedés váltja fel. A szívműködés és lélegzés lassúb- bodnak. A lehűlés legalsó hőfoka, amelynél még felépülés lehetséges, embernél úgylátszik ‘24—30°. A halál oka megfagyásnál valószínűleg az összes életfontosságú szervek bénulása. A boncolási lelet egyáltalán nem jellegzetes. Meghűlésnek neveznek bizonyos, a gyakorlati tapasztalat által sokszor megállapított, létrejöttére nézve azonban még kevéssé felderített, általános, vagy helyi hideghatást, amely legalább is bizonyos betegségek iránt fokozott hajlamosságot teremt, különösen csúzos, hurutos és másnemű gyulladások iránt. Az ártalom hatása, amely elsősorban a bőrt és a légzőszerveket (esetleg az emésztőcsatornát is) érheti, gyakran nem a hidegtől közvetlenül érintett, hanem egészen más testrészeken érvényesül és főleg úgynevezett locus minoris resistentiae helyén mutatkozik. Bizonyos egyéni fogékonyságnak is fontos szerepe van itten ; így egyes egyéneknél igen köny- nyen keletkeznek a légzőutak hurutjai, másoknál bélbántalmak, ismét másoknál izületi bajok vagy izomcsúz. Nagyrészt reflex útján létrejött vérkeringési zavarokról van szó, amelyek a megbetegedés iránti fogékonyságot okozzák. Különösen sok fér294 V/. fejezel. Külső kórokok (a parazitákon kívül) és halasaik.
