Schmaus, Hans: A kórbonctan alapvonalai 1. Általános kórbonctan (Budapest, 1914)
Kórokok - VI. fejezet. Külső kórokok (a parasitákon kívül) és hatásaik - I. Mechnikai kórokok - II. Thermikus kórokok
ti. Thermikus kórokok. 295 tőző betegségre nézve állapították meg nagyon gyakran kísérletileg is) a meghűléssel való összefüggést úgy, hogy nem vonható kétségbe, hogy a megfázásnak diszponáló befolyása lehet a jelenlévő, de azelőtt nem pathogén baktériumok hatására. A thermikus ártalmak egész fejezetében a «megszokás» fogalma nagy szerepet játszik. így a bőrt és különösen a száj nyálkahártyáját (üvegfúvóknál stb.) meleg testek ellen, valamint az egész szervezetet forró külső levegő ellenében (trópusok lakói) és még inkább alacsony hőmérsékek ellen (arktikus területek, északsarki utazók, meghűléses betegségek ellen való edzés) lassankénti megszokás illetőleg gyakorlás által bizonyos fokig sikerrel óvhatjuk. Függelék: A láz. A lázzal itt annyiban foglalkozunk, a mennyiben a lázas betegségeknél előforduló anatómiai elváltozásokat és a kimutatható következményes állapotokat illetőleg néhány általános megjegyzést iktatunk közbe. Normális hőmérsékletnek tekintik felnőttnél a hónaljban a 3fv2—37’5 ° G-t, a végbélben a 36’8—38° C-t. Gyermekeknél mindkét érték nagyobb. Egyébként a normális hőmérséklet szabályos napi ingadozásoknak van alávetve. Legalacsonyabb éjfél utáni időben; napközben emelkedik, különösen a táplálékfelvétel és az izommunka hatása alatt. A láz tiinetcóoportjában a test hőmérsékletének belső okokból létrejött emelkedése legfeltűnőbb, de nem az egyedüli kóros jelenség; emellett különböző másfajta zavarok is vannak, így az anyagcsere, a vérkeringés és a légzőszervek, az emésztőcsatorna, az elválasztó és kiválasztó szervek részéről stb. A láz okának bizonyos, toxikus, úgynevezett «pyretogem anyagokat tekintenek; az esetek legnagyobb részében bakteriummérgekről, a baktériumokban levő, vagy azok által termelt oldható anyagokról van szó; de más anyagok is hozhatnak létre hőemelkedést; így pl. a szervezet alkatrészeinek bomlási termékei, amelyek az úgynevezett «aseptikus seblázat» hozzák létre; hasonló módon hat a vérsejtek szétesése vérátömlesztés (transfusio) vagy víznek a vérbe való befecskendezése következtében, valamint fibrinfermentumnak jelentkezése hasonló körülmények közt ; a fiziológiai váladékok, tej és vizelet, intravénásán befecskendezve szintén emelik a hőmérsékletet. Ezeknek figyelembevételével természetesnek látszik az a felfogás, hogy a közönséges, fertőzés útján létrejött lázalakoknál is a megtámadott óejtek széteóési termékeiből származó auto- intoxicatio okozza az eláődlegeó toxinhatáó mellett a lázas liőemel- kedéót. A láz legközelebbi okának első sorban a fokozott melegtermeléót tartották és ezt visszavezették a testben végbemenő bomlások fokozódására, fokozott anyagszétesésre. Különösen a vérben keringő pyretogen anyagoknak tulajdonították azt a képességet, hogy a test fehérjéjét hozzáférhetőbbé teszi az oxigén behatásának és így megkönnyíti és fokozza az elégési folyamatokat (zymotikuó lázelmélet). Tényleg kimutatható, hogy láznál a fehérjeszétesés fokozódik : A vizelet — mennyiségének csökkenése mellett — akár háromszorosára megszaporodott húgyanyt tartalmaz; a húgysavnak fokozott kiválasztását mutatja a lnigysavas sóknak tömeges jelenléte, amelyek az ismeretes sedimentum lateritium alakjában a vizelet lehűlésekor kicsapódnak. A kreatinin és más nitrogéntartalmú szétesési termékek (purintestek) is meg vannak szaporodva a vizeletben, úgy hogy a nitrogénanyagcsere fokozódása bizonyosra vehető. A bomlási folyamatok fokozódásának további bizonyítékául a reápiratorikuá gázcsere szaporodása, azaz oxigén fokozott felvétele és szénsav fokozott kiadása, szokott felemlíttetni. Azonban újabb vizsgálatok szerint úgy látszik, hogy láz alatt nincsen az egész anyagcsere fokozódva, úgy hogy az úgynevezett lázas consumptio főként a csökkent táplálékfelvételre vezetendő vissza.
