Schédy Sándor id.: A magyarországi gyógyszerészet rövid története (Budapest, 1897)

28

Említettük, hogy a gyógyszerészek szakoktatása eredetileg czélszerütlen volt. A XVI. század második felében Ausztriában életbeléptetett institutiók ugyan elrendelték, hogy gyógyszertárt csakis az vezethet, a ki a hatósági orvos és két szakember jelenlétében vizsgálatot tesz — ezt a részét a rendeletnek azonban nem mindig, vagy legalább hazánkban nem igen tartották be. Az említett szabályrendeletek ezenkívül megkívánták, hogy a gyógyszerész a latin nyelvet is bírja, de ennek daczára a helytartótanácsnak egy 1798-ból származó rendeletéből még mindig azt olvashatjuk ki, hogy múlt századbeli kartársaink között többen akadtak, a kik Írni és olvasni nem tudókat növendékül vettek fel gyógyszertáraikba. Demkó szerint talán épen ez volt az oka, hogy a XVIII. század elején a helytartótanács teljes energiával fogott a gyógyszerészek kiképzésének rendezéséhez, habár ez a fontos kérdés csakis a nagyszombati egyetem megalapításával nyerhetett megoldást, mert mindaddig csak elvétve akadt hazánkban egyetemet végzett gyógyszerész, ezek is többnyire orvosok voltak, akik praxisukat a gyógyszerészi pályával cserélték fel. Habár a nagyobb városok hatóságai elrendelték, hogy a gyógyszerészek a városi tanácsból kiküldött és két szakértőből álló bizottság előtt vizsgát tegyenek, ezt a rendeletet sem tartották be pontosan. 1736-ban Biharmegye gyógyszertár vizsgáló küldöttsége tudatlannak és mesterségében járatlannak mon-