Salamon Henrik dr.: Fogpótlástan (Budapest, 1923)
Eső Rész. A fogpótlás orvosi és technikai előismeretei - Ötödik Fejezet. A fogsorok találkozási viszonyai. Fogsorrzáródás: okkluzió. Fogsorilleszkedés: artikuláció
68 Ad) helyzetben a rágó oldalon az alsó moláriszok bukkális csücskei valamivel kijebb állanak a felsőknél; azután találkoznak egymással és ugyanakkor a rágófelületek között csücskök és barázdák képezte dülény alakú tér keletkezik, melyben a falat elhelyezkedik. A rágás további lefolyásában, amikor az állcsont a csücsökállásból a nyugalmi okkluzió felé leng, a barázdákba nyomuló hegyes csücskök a falatot végleg összemorzsolják. Ugyanazon időben az állcsont másik (nem rágó) oldalán nevezetes alkalmazkodás folyik le. Az oldallengés és sülyedés nyomán az alsó harmadik molárisz előre és befelé kerül. Amikor a rágó oldalon az állcsont emelésével a fogak találkoznak, amannak bukkális csücskei gördülő érintkezésbe jutnak a felső második molárisz linguális csücskeivel. Ez és a rágóoldali csücsökérintkezés egyidejű és tart az őrlő mozgás lefolyásáig. Jelentősége igen nagy és abban nyilvánul, hogy az alsó állcsont a felsővel három egymástól nagyon távol eső ponton van gördülő érintkezésben, tehát teljesen egyensúlyozva, úgy hogy a rágóizmok mindkét oldalon egyformán fejthetik ki erőiket (Clajpp). Ez az a nevezetes „three point contact", hárompontos érintkezés, melynek érvényesítése a műfogsor összeillesztésében titka annak, hogy az egyik fogmüvei lehet rágni, a másikkal pedig nem. Mert a természetes fogsor a fogak erős implantatiója folytán akkor is működük megfelelően, ha ez a berendezés valami okból nem tökéletes már, de a műfogsor azonnal lebillen a szájpadlásról, ha ez a célszerű berendezés fogyatékos. Ugyanis oldalirányú kilengés közben fellépnek olyan erők, melyek a fogmű rögzítettségére nagyon veszedelmesek. Ha a fogsor nem rág, akkor a rájaható ellenirányú, de egybeeső erők eredője a lemezt a szájpadláson biztosan rögzíti. Ugyanilyen irányú, vagy erre merőlegesen kivülről-befelé ható erők sem rontják le a lemez tapadását. De minden „belülről-kifelé és ferdíén_ható erő könnyű szerrel lebillenti a legerősebben tapadó fogművet is (Major Emil). Az említett hárompontos érintkezést előmozdítja a természet az oldalirányú kompenzációs görbület kialakításával (1. 29. ábra). Az alsó hátsó fogak rágósíkja kivül-fölülről be- és lefelé lejtős, a felsőké pedig ellenkező irányban, tehát megfelelő magasságú csücskök mellett a két fogsor érintkezésben marad1, dacára az alsó csekély sülyedésének. A lebillentő erőkkel szemben a természtnek nem kell védekeznie, mert a fogak implantációja nagyon erős. Ezen erők hatása alatt legfeljebb az történik, hogy a csücskök egymáshoz idomulnak, lecsiszolódnak. De egészen másképpen áll a dolog a műfogsornál, melynek rögzítettsége csak a nehézségi erő ellenében elég nagy, de oldalirányú, billentő erőkkel szemben elenyésző csekély. A műfogsorral való rágásnál a lebillenthetö- ség tekintetében a legválságosabb az a pillanat, amelyben az alsó állcsont a rágás megindítása után eltolt helyzetéből visszatér az okkluziós állapotba. Ha ekkor hiányzik hátul a lebillenést ellensúlyozó alátámasztás,
