Salamon Henrik dr.: Fogpótlástan (Budapest, 1923)
Eső Rész. A fogpótlás orvosi és technikai előismeretei - Harmadik Fejezet. A lenyomat
33 Lenyomatanyagok értéktáblázata. Anyagcsoport Összes kívánatos tulajdonságok száma Ebből megvan összesen 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 a b a b viasz .................... + + + + 4 guttaperka ......... + + + 3 lakk (kompoziciós) + + + + + + + 7 zselatin .............. + + + + + + 6 gipsz------ -----+ + + + + + + + 8 Ámde mégis — noha a gipsz a legmegfelelőbb valamennyi között —, sőt azt az általános szabályt kell elismernünk, hogy amily arányban jelentkeznek nehézségek a lenyomatvételnél, annál inkább kell gipszet használnunk, ne felejtsük el adott esetben az egyes anyagok különleges előnyeit kihasználni és gondoljunk továbbá arra, hogy sem az előnyök, sem a hátrányok nem abszolutak, vagyis, amely tulajdonsága az anyagnak általában hátránynak minősíthető, az bizonyos feltételek és körülmények között előnyévé válhatik. Például a guttaperka nagyon lassan keményedik meg a szájban. Ez rendesen nagy hátrány, mert fölös módon megnyújtja a lenyomatvétel idejét (10. pont). A gyakorlatban mégis adódnak esetek, amikor éppen ez a tulajdonság előnyös, így lágyszájpad- hiányok lemintázásánál, ahol a gyorsan keményedő anyagokkal sehogy- sem tudnók célunkat: a mozgó lágyrészek lemintázását elérni. Vagy a viasz csekély plaszticitása, mely miatt erősebben kell reászorítani a lemintázandó képletekre. Ezen nyomás elől a lágyrészek kitérnek, ellapulnak, ami legtöbb esetben nagyon hátrányos. Bizonyos körülmények között azonban ez mégis kiaknázandó előny. Például, ha a szájpadlás lágyrészei nem egyenletes ellenállásúak, hanem váltakozva helyenként hol puhák, hol kemények, akkor a lemezes fogmű tapadási képessége nagyon rossz. De ha sikerül ezen egyenetlen szájpadlásalap ellenállását kiegyenlíteni, akkor a tapadás mindjárt lényegesen fokozódik. Az erősebb nyomással alkalmazott viasz pedig éppen ezt eszközli: a, lágy, szivacsos rétegeket ellapítja, áttereli a keményebb részekre és ezáltal a húsos alap egyenletesebb réteget képez a fogmíí számára. Ebben az esetben tehát a „hű“ lenyomatot adó gipsz kevésbbé értékes, mint a „torzított“ negatívot szolgáltató viasz. A gyakorlatban tehát nem mináig az elméletileg legjobb anyag vagy eljárás a legelőnyösebb, hanem az, amely az eset különleges kívánalmainak a legjobban képes megfelelni, tehát ne iskolaszabályok irányítsák dogmatikusan tevékenységünket, hanem a tudáson kicsiszolódott orvosi ítélőképesség. Salamon: Fogpótlástan. 3
