Purjesz Zsigmond dr.: A belgyógyászat tankönyve 1. (Budapest, 1889)
Általános fertőző bántalmak. Bevezetés a fertőző bántalmak kór- és gyógytanába
Bujakor. 191 kell ezt tartanunk azokban az esetekben, melyekben a kimetszés sikertelen volt. Önként következik ezekből, miszerint a kimetszés annál inkább Ígérkeznék sikeresnek, minél korábban liajtatik az végre. De bogy még ily körülmények között sem számíthatunk mindenkor az alkati bujakór tüneteinek elmaradására, kitűnik abból, hogy a szomszéd mirigyek már a keményedés fölléptekor meg- nagyobbodottak. Ebből kifolyólag ajánltatott (Vogt), hogy ne csupán a kezdeti keményedés, hanem egyidejűleg a közeli nyirkmirigyek is irtassanak ki. A menynyiben jogosult a keményedés kiirtása, jogosult a nyirkmirigyeké is; de úgy, mint az előbbi kiirtása, ezeké sem biztosít bennünket az alkati bujakór kifejlődése ellen, miután mint azt miír említettük, ugyanakkor a kórhatány a szervezet egyéb helyeire is vitethetett, a mint ezt mutatják amaz észleletek, melyekben az általános tünetek kifejlődtek a kezdeti keményedés kifejlődése előtt. Mindezek után a bujakór első jelenségeinek, a keményedéinek és közeli mirigyeknek abortiv kezelése czéljából történő kiirtása, nem marad egyelőre egyéb kísérletnél, melylyel a kitűzött czélt az esetek legnagyobb számában aligha fogjuk elérhetni. Kísérletnek kell ez eljárást nyilvánítanunk, miután sajnos, nincs hatalmunkban előre megmondani, váljon a fertőzés hatása nem haladott-e már a szomszéd nyirkmirigyeken is túl. Egy másik fontos kérdés előtt áll az orvos akkor, midőn a fölött kell határoznia, váljon czélszerű-e a bujakór lefolyását gyógybeavatkozással zavarni ? ha igen, mikor és mely gyógyeljárás foganatosítandó ellene ? A kérdés, miszerint a bujakór általában gyógyítandó-e, vagy nem, alapját azon körülményben találja, hogy a bujakór tünetei magukra hagyatva szintén elmúlnak, újaknak adnak helyet és olykor-olykor végkép el is maradhatnak. Nem lehet tagadni, miszerint e ténynek ösmerete a bujakór gyógyeljárására nézve igen üdvösnek bizonyúlt, a mennyiben megtanított arra, hogy nem kell azonnal, minden legcsekélyebb bujakóros tünet ellen gyógyszereink legsúlyosb- jaival síkra szállni és pedig annál kevésbbé, mert általánosan el van ösmerve, miszerint, ha rendelkezünk is a bujakór ellen fajlagos szerekkel, azok korántsem olyanok, hogy egyszer bármily gyökeresen alkalmazva, képesek volnának a bujakór későbbi tüneteinek kifejlődését megakadályozni. A bujakór, tüneteinek ismételt kiújulása közben gyógyul, a nélkül, hogy e kiújulásokat erőszakolt gyógykezeléssel végkép megakadályozni lehetne. E tapasztalatnak megfelelőleg látjuk, hogy jelenleg a bujakór könnyebb, kezdetlegesebb alakjai főleg exspec- tativ kezelésben részesülnek, mi alatt fősúly fektetik czélszerű liygienicus viszonyokra és esetleges káros hatányok távol tartására. Utóbbi tekintetben íőleg a nyákhártyák és bőr kívánnak különös figyelmet, miután láttuk, hogy ezeken bujakóros jelenségek inkább mutatkoznak, ha káros befolyásnak voltak kitéve. A száj- és orrűr tisztántartásának elrendelése mellett megtiltjuk a dohányzást; a bőrnek azon helyeit, melyek egymással érintkezve (seggvágány, emlők, here- czombredő stb.) kiválóan lesznek bujakóros megbetegedés székhelyeivé, tisztán, szárazon tartjuk, esetleg vékony réteg vatta közbeiktatása által egymástól elkülönítjük. De bármily czélszerű is ez eljárás bizonyos határon belül, makacsúl kizá-
