Purjesz Zsigmond dr.: A belgyógyászat tankönyve 1. (Budapest, 1889)
Általános fertőző bántalmak. Bevezetés a fertőző bántalmak kór- és gyógytanába
192 Általános fertőző bántalmak. rólag a várakozó gyógymódhoz ragaszkodni, mint azt még elvétve némely orvosajánlja, attól tartva, hogy a higanykezelés következményei még súlyosbítják a bujakor későbbi tüneteit: kétségtelenül még károsabb volna, mint ellenkező irányú túlzás. Nem csupán azért, mert a tapasztalat számtalanszor kimutatta, hogy ugyanazon alakok, minők higanykezelés után kifejlődnek, létrejönnek várakozó gyógymód után is, úgy hogy jobban lehetne mondani, miszerint azok nem a Hg. kezelés után, de annak daczára fejlődtek: hanem különösen azon okból, mivel fejlődnek bujakóros megbetegedések oly helyen és alakban, hol magukra hagyatva lefolynak ugyan, de addig oly roncsolásokat visznek véghez, hogy maradandó káros nyomokat hagynak hátra (megvakulás, szájpad átfúró- dása, orr behorpadása, gégeszűkület, hűdés stb.), sőt bizonyos körülmények között az életet is veszélyeztetik (agybujakór). Ezekkel szemben makacsúl a várakozó gyógymód mellett megmaradni valóban mulasztás, de a helyzet parancsolta veszélyekkel szemben ez kivihető sem volna, s tényleg mind kevesebb az oly észlelők száma, kik a bujakór gyógykezelését illetőleg ez álláspontot foglalnák el és ne folyamodnának a fajlagos szerekhez. Azok a szerek, melyeknek a bujakórra fajlagos hatásuk van, a következők : higanykészítmények, kai. jodatum és a Zittmann-féle főzet. Az e czélra ajánlott tayuya és pilocarpin alig jöhetnek számításba. Azonban arra nézve az észlelők még sem egyeznek, hogy mely időben szükséges a bujakór ellen fajlagos kezelést megindítani. Míg egyesek (Ricobd, Bäumlev, Foubniek) jónak látják, a bujakór ellenes kezelést (higanyt) mindjárt az első jelenségek (kemény sánker, fájdalmatlan mirigyek) ellen foganatosítani és azt mindaddig folytatni, illetőleg ismételtetni, míg a tünetek újra jelentkeznek, állítván (különösen Fournier), hogy a későbbi tünetek mindenkor tökéletlen kezelésnek következményei: addig mások (Zeissl, Sigmund) e jelenségek ellen a helybeli kezelés mellett, a várakozó gyógymódhoz és az első alkati tünetek ellen, az enyhébb bujakórellenes kezeléshez (jód és növényi szerek) folyamodnak, azt állítván (főleg Zeissl), hogy ily módon később kevesebb higany alkalmazásával lehet a bujakór tüneteit elnémítani, illetőleg visszaeséseket elkerülni, mintha azonnal Hg.-hoz folyamodtunk volna. Az elfogulatlan észlelőnek be kell vallani, miszerint a bujakórellenes eljárást chablonszerűleg mindenesetre előre megállapítani nem lehet. Határozni fog e tekintetben az egyéniség, a bujakóros tünetek magatartása, megjelenésük rohamossága és a tapasztalat. Utóbbihoz kell folyamodnunk, miután a bujakórellenes szerek hatásmódját tudományosan megállapítani képesek nem vagyunk. Általában mondhatni, miszerint a papulosus (másodlagos) alakok inkább, de korántsem kizárólag engednek higanybehatásra, míg a később fejlődő (harmadlagos) gummosus folyamatok sokkal hamarabb, de szintén nem kizárólag, tűnnek kálium jodatum használata mellett. Magyarázatát adni annak, hogy miben rejlik e különböző magatartás, képesek nem vagyunk ; még kevésbbé annak, hogy miért vannak esetek, melyek az itt vázolttal épen ellenkezőleg viselkednek e fajlagos szerek irányában, a nélkül, hogy concret esetben e viselkedés előre meg volna határozható. A higanykészítmények, a fentebbi határokon belől, általában a bujakór
