Purjesz Zsigmond dr.: A belgyógyászat tankönyve 1. (Budapest, 1889)
Általános fertőző bántalmak. Bevezetés a fertőző bántalmak kór- és gyógytanába
Bujakór. 185 annyira kidomborodók. Megegyeznek utóbbiakkal szövettani alkatukra, valamint további átalakulásukra nézve is. Részint felszívódhatnak, részint szétesnek, midőn a szabad felület felé nyílva, mély kráterszerű fekélyeket képeznek. A fekélyek többnyire gyorsan terjednek és a megfelelő szövet nagymérvű roncsolása által maradandó éktelen!tést és működési zavart eredményeznek. E folyamatok azok, melyek p. o. a lágyszájpad oly gyakori átfúródását, az uvula elpusztítását stb. vonják maguk után. Minél mélyebb a roncsolás, annál nagyobb lesz gyógyulás esetén a hegképződés, mi által könnyen jönnek létre szűkületek. Gummák leggyakrabban észlelhetők a száj nyákhártyáján, főleg a mandolákon, a lágy-kemény szájpadon, az ajkakon, a nyelven ; ritkábban a bárzsing, a gége, az orrűr, a végbél stb. nyákhártyáján. Lefolyásra nézve a nyákhártya gummái szintén a makacsabb bujakóros alakok közé tartoznak. IV. A szem bnjakóros bántalmai. A szivárványhártya lobja (iritis syphilitica) a bujakór leggyakoribb és legkoraibb nyilvánulási módjának egyike. Felléphet mint közönséges, vagy mint cfummás szivárványhártyalob. Előbbi, más okok szülte közönséges szivárvány- hártyalobtól miben sem tér el; sőt vannak szerzők, kik minden szivárvány- liártyalobot bujakóros eredetűnek tartanak. Az iritis s. úgy, mint a közönséges szivárványhártyalob, hevenyen vagy lappangva fejlődhetik és valamint boncztani elváltozásaira, úgy egyéb tüneteire nézve sem tér el a közönséges szivárvány - hártyalobtól. Ily körülmények közt valamely szivárványhártyalob esetleges bujakóros természete fölött, részint egyéb tünetek jelenlétének, részint az előzményeknek kell dönteniük. — Máskép állnak a viszonyok a szivárványhártya gummás lobjával szemben, melynél a szivárványhártyán fejlődő boncztani elváltozások, gummák, már magukban véve jellemzetesek. A szivárványhártya szélein, avagy annak felületén sárgás, vagy vöröses-barna, szem mellső csarnoka felé kissé kidomborodó csomók fejlődnek. A csomók száma és nagysága igen különböző. Főleg akkor, ha csupán egy-két csomó fejlődött, érhetnek el oly nagyságot, hogy a szem mellső csarnokát egészen kitöltik, sőt nyomásuk a szaruhártya átfúródását is eredményezheti. A bujakóros szivárványhártyalob ugyanazon tartós elváltozásokhoz (odanövések, láta-zár stb.) vezethet, mint a közönséges szivárványhártyalob. Czélszerű és elég korai kezelés mellett visszafejlődhetik. — A sugártest és érhártya többnyire a szivárványhártya megbetegedésének tovaterjedése folytán szenved elváltozást. A tünetek, mint péld. a sugártest nagyfokú érzékenysége, a szemgolyó feszülésének csökkenése stb. nem térnek el más okok folytán létrejött iridochorioiditis tüneteitől. — Az érhártyának egy másik megbetegedési alakja a chorioiditis disseminata (foltos érhártyalob), melynek tünetei szintén közösek egyéb okok által feltételezett hasonló bántalom tüneteivel. Részint az előbbi bántalmak kiseretében, részint azoktól függetlenül, fejlődhetik az üvegtest homálya, mi annak önálló lobfolyamata (hyalitis) által van feltételezve. — A reczeg lobja részint önállóan fejlődik, részint az előbbi bántalmaklioz társúl, a nélkül, hogy bujakóros eredete saját-
