Purjesz Zsigmond dr.: A belgyógyászat tankönyve 1. (Budapest, 1889)
Általános fertőző bántalmak. Bevezetés a fertőző bántalmak kór- és gyógytanába
Bujakór. 175 jadékot tátongó tölcsérszerű nyílássá változtatja. — A bujakóros kezdeti kemé- nyedés rendesen a test egy helyén fordúl elő ; de ha egyidejűleg több helyen hatolt be a fertőző hatány, több helyen is fejlődhetik. Váljon lehetséges-e az, hogy a bujakór kórhatánya felvétetett légyen a bőrön át a vérbe, általános bujakórt idézett volna elő, a nélkül, hogy a megfelelő bőrön helybeli elváltozás által előztetett volna meg (syphilis d’emblée), — igen nehezen dönthető el. Ha ily lehetőség kérdése forog fenn, mindig előbb meggondolandó, illetőleg megállapítandó volna, hogy nem kerülte-e ki a kezdeti keményedés figyelmünket, főleg ha az esetleg valamely nyákhártyán fejlődött. Ez ügyelet annál kívánatosabb, mivel ily eseteket főleg nőkre vonatkozólag írnak le, kiknél a nemző részek nyákhártyáján fejlődő keményedés különben is oly elmosódott, hogy, mint már említve volt, könnyen kikerüli figyelmünket. A nyirkmirigyek fájdalmatlan megnagyobbodnia (bubo indole ns) a bujakor leggyakoribb s legkoraibb tünetei közé tartozik. Ha a HüNTER-féle keményedés kifejlődött, rendesen már a fekély közelében levő mirigyeket is megnagyobbodva találjuk ; legkésőbbre kifejlődnek akkorra, midőn a Hunter-féle sánker szétesésnek indúl. Boncztanilag eme megnagyobbodás a mirigy minden alkotó részének túlképlése által van feltételezve. A fölött még lehet vélemény- eltérés, hogy e mirigydaganatok kórtani jelentősége miben áll. Míg némely szerző azok fejlődését egészen a helybeli keményedéssel hozza összefüggésbe, és e mellett többek között azzal érvel, hogy legelőbb mindig a keményedésliez közelebb eső mirigyek nagyobbodnak meg, s hogy boncztani szerkezetük teljesen azonos a kemény sánkerével: addig mások a bujakór mérgének felszívódási útját a vérben keresve, e mirigynagyobbodást alkatinak, az általános fertőzés egy jelenségnek nyilvánítják. E kérdésre, sajnos, végleg feleletet adni nehéz addig, míg a bujakór hatányának terjedésmódját jobban nem ösmerjük. Más fertőző hatányok analógiájából kiindulva, valószínűnek kell tartanunk, miszerint a fertőző hatány, úgy a vér, mint a nyirkútak útján vitethetik a beoltási helyről a szervezetbe tovább. Nem lehetetlen és más bántalmak (gümő) után indúlva, valószínűnek kell tartanunk, miszerint a véredények útján tovavitt fertőző anyag hamarabb fog általános fertőzést eredményezni, mintha a továbbvitel a nyirkedények útján történik. Erre vezethető talán vissza amaz időkülönbség, melyet bujakór különböző eseteiben az ú. n. általános tünetek fellépésére nézve észlelünk. Ily felfogás mellett a nyirkmirigyek megnagyobbodását, mint a fertőző anyag által útjában legelőbb érintett szerv fajlagos elváltozását kell tekintenünk. E mellett szólnak az újabb időben tett kísérletek, melyek szerint sikerűit (BuMM-nak) a fertőzést követőleg csakhamar kimetszett megnagyobbodott mirigyekből kinyomott nyirkszerű nedv beoltása által, jól kifejezett bujakórt előidézni. Ez adatok csupán a mellett tanúskodnak, hogy a mirigynagyobbodás már fajlagos ok által van feltételezve, de nem adnak arra felvilágosítást, hogy ama fertőző hatány túlhaladta-e már a mirigyeke* vagy nem. Concret esetben tehát soha sem tudhatjuk, hogy a fertőzés akkor, midőn a mirigyek meg vannak nagyobbodva, általános-e már. De ha meggondoljuk, miszerint a mirigyekben jóval előbb rakódik le a fertőző anyag és jóval előbb
