Purjesz Zsigmond dr.: A belgyógyászat tankönyve 1. (Budapest, 1889)
Általános fertőző bántalmak. Bevezetés a fertőző bántalmak kór- és gyógytanába
Bujakor. 173 aj A bujakór elsőd jelensége. Bujakóros kezdeti kemény edés (syphilitische Initialsklerose). Kemény (Hunter) sánker. Elsődleges bujakóros fekély. A mirigyek fájdalmatlan megnagyobbodása (Bubo indolens). Kórtünetek és kórlefolyás. Ha a bujakór kórhatánya a test valamely hámfosztott helyén bejutott, 2—4 heti tartamú lappangási időszak lefolyása után a beoltási helyen, valamint a nyirkmirigyekben bizonyos kóros elváltozások lépnek fel, melyeket a bujakór elsődjelenségeinek nevezünk, ellentétben a később fellépni szokott másodlagos, vagy alkati bujakórral. A fertőzés helyén, mondott idő letelte után, a bujakór első tünete mint kis bibircs (papula) jelentkezik, mely csakhamar kemény csomócskává lesz. Később ez lencse-babnyi nagyságúvá lehet, sőt elfoglalhatja a makk, a szeméremajkak, a nyelv stb. jelentékeny részét. A megkeményedés nem hirtelen, hanem lassankint jelentkezik, néha megállapodik és ismét tovább halad. A keményedés úgy szélességi irányban, mint a mélybe terjedhet, mind tömöttebb lesz, míg végre élesen határolt porczkemény dag benyomását teszi. E keményedés sűrű sejtbeszűrődés és a kötszövet rostjai által van feltételezve; jellemzetes tulajdonságokkal nem bír. Újabb időben Birch-Hirschfeld s. m. k. írtak le ily keményedésekben talált micrococcusokat, bacillusokat, melyeket ők a bujakór hatányának tartanak, mely értelmezést azonban még kellőleg bizonyítottnak nem tekinthetünk. A sejtbeszűrődés legnagyobb mérvben a véredények körül van kifejezve, mi által azok összenyomatnak és valószínűleg részben ez az oka a keményedésen észlelhető további átalakulásoknak. A véredények összenyomatása folytán a keményedett szövetrészek hiányosan tápláltatnak, minek következtében az azt borító hám lefoszlik, ennek ismétlődésé és közbejött szemcsés szétesés folytán a keményedés tetejéből befelé induló fekélyesedés jő létrre, mely finoman szemcsézett, pirosas, vérzékeny, híg váladékot termelő felhányt szélű felületet képez (elsődleges bujakóros fekély). A fekélyre ható ingerek (dörzsölés, erős edzés, tisztátalanság) a szétesést siettetik, genyedést idéznek elő, mi által nagyobb terjedésű roncsolás is fejlődhetik. Ritkább esetek azok, midőn a megkeményedésben fejlődő hiányos táplálkozás, annak üszkös széteséséhez vezet. Mások a bujakóros kezdeti keményedésnek alakulási viszonyai, ha az már meglevő fekélyen, vagy nyákhártyán fejlődik. Előbbit leggyakrabban látjuk amaz esetekben, midőn a fertőzés egyidejűleg, vagy különböző időben, de ugyanazon helyen történt sánkerrel és bujakórral. Ha a fertőzés egyidejűleg jött létre, a megfelelő helyen, a két bántalomnak különböző lappangási szaka folytán már harmadnapra látjuk az előbbi fejezetben leírt jellemzetes sánker- fekélyt és majd a második, esetleg a harmadik hét vége felé fejlődik annak alapján és szélein a bujakórra nézve jellemzetes keményedés, mely később a fekély határán túl is terjeszkedhetik. A puha fekély néha már meg is gyógyúlt, midőn a keményedés a visszamaradt hegben jő létre. Ez esetek azok, melyek ama térés felfogásra adtak alkalmat, mintha az eredetileg puha fekely később
