Poór Ferenc dr.: Dermatologia orvosok és orvostanhallgatók számára (Budapest, 1922)
Általános dermatologia - A bőr elváltozásainak általános pathologiája - A gyulladás - A gyulladás lefolyása
68 ződesben s vegre az infiltratio felszívódása után csupán durvarostos, sejtekben szegény, rugalmas elemekben megfogyatkozott hegszerű szövet marad az elváltozás helyén. Az izzadmányos gyulladás. Az izzadmányos gyulladásnál, legalább kezdő szakában, az exsudatiós jelenségek az uralkodók. A gyulladásos folyamat lezajlása után a helyben visszamaradó izzadmány s az elhalt szövetrészletek a szervülés (organisatio) folyamán küszöbölődnek ki. Az izzadmány tartalma szerint lehet savós (savós-fibrines), gc- nyes (eves) vagy véres. A savós, illetve a savós-fibrines gyulladás a bőr leggyakoribb kóros jelenségeinek egyike. Megjegyezzük azonban, hogy maga az exsudatio távolról sem minden esetben gyulladásos jelenség, hanem lehet pangásos (kompressziós, mehanikus stb.), melyeknél a szövetek vérrel való ellátása s az elfolyás között kóros aránytalanság szerepel, s lehet ideges (vasomotoros) eredetű is. A toxinos vizenyők azonban rendszerint gyulladásos jellegűek. A gyulladás természetesen a bőr vérereiben kezdődik s elváltozásait első sorban az irhában létesíti, míg az epithel csupán következményesen vesz részt a folyamatban. Az elváltozás helyét különben több tényező befolyásolja, ú. m. a bőr egyes rétegeit alkotó sejteknek cohsesio-ja, mely kóros körülmények között megváltozhatik, továbbá kórokozó tényezőnek hevenyés vagy idősült gyulladást előidéző volta. Minél tovább tart a vizenyő, annál kifejezettebbek a bőr megtámadott szöveteinek elváltozásai. Az akut vizenyőnél az irhában egyes, de nagyobb kiterjedésű, az idősültnél rendesen nagyobb számú, de jóval kisebb elszórt hézagok láthatók. A hevenyés vizenyőnél a kollagén nyalábok duzzadtak, idősültnél felrój tozódottak, egyenes, párvonalas lefutások helyett inkább hullámos vonal képét nyújtják. Minél tovább tart a vizenyő, annál inkább szétfoszlanak a bőr rugalmas rostjai, sőt el is tűnhetnek. A bőr folyadélcgyütemeinek helye és szövettani képe tehát egyaránt függ a savónak az erekből való rohamos kiáramlásától (hevenyés exsudatio) vagy e kiizzadás proloiigált voltától (idősült exsudatio) s épúgy az egyes szövetrétegeknek a sejtek cohaesióján alapuló ellentállásától. A rövid, de erélyes hatás nyomában beálló rohamos savókiáramlást időbeli gyors lefolyása folytán a sejtek elfajulása alig kiséri, míg az idősültebb folyamatoknál maguk az egyes sejtek táplálkozása s egyéb életfeltételei is szenvedvén a savóval való átivódás következtében, a sejtek elfajulásai is rendszerint észlelhetők. A hólyag képződése a kötőszövet vagy a hám rétegeiben történik s aszerint szólunk mély, azaz subepithélialis, epithelialis s végre felületes azaz subcornealis hólyagokról. Terjedelme szerint megkülönböztetjük a kölesnyi, lencsényi s a hámban keletkezett hólyagocskát (vesicula), az előbbinél nagyobb hólyagot (bulla) (Némely szerző ezenkívül az egykoronásnál nagyobb, petyhüdt fedelű hólyagokat külön a phlyktena elnevezéssel illeti). Az epithelialis hólyagok rendesen több kamarával, üreggel ellátottak (multilocularis), aprók, de össze is foghatnak egy vagy több nagyobb terjedelművé. Klinikai és kórhatározási szempontból egyaránt fontos a hólyag bőrbeli helyzetének^ meghatározása, ami könnyen megtörténik, ha
