Poór Ferenc dr.: Dermatologia orvosok és orvostanhallgatók számára (Budapest, 1922)
A dermatologia történetének vázlata
32 hanem egyéb feltételek, dispositio fenforgását is nélkülözhetetlennek tartja s e felfogásával közelebb áll mai felfogásunkhoz mint a nyolcvanas-kilencvenes évek bakteriológiája, mely a fertőzőbetegségek létrejötténél a kórnemző mikrobán kivül minden egyéb tényező jelenlétét elhanyagolta. Schwimmer Ernő (1837—1898), mint említettük Hebra tanítványa 1861— 65-ig Sigmund és Hebra osztályain működött, a bécsi dermatologiai iskolának lelkes tagja s Magyarországban első exponense. Működése első felében a maga tisztaságában s tegyük hozzá, merevségében hirdeti azokat az igéket, melyeket az egész világ a bécsi dermatologiai iskola tanainak nevez. 1874-ben megjelent «Bőrkórtam-a e tanoknak hű tolmácsolója. A Hebra-iéle iskolának mint leírtuk, nagy előnyei mellett hátrányai is voltak s ez főképen a merev lokalizáló irányzatban nyilvánult, ami a Schwimmer-től képviselt irányt több ízben is-tudományos összeütközésbe, discussio-ba juttatta az inkább a Bazin- Hardy-íéle francia irányzathoz hajló Poór-ral, ami tanulságos és még ma sem egészen érdektelen vitákra szolgáltatott alkalmat a külömböző tudományos fórumok előtt.1 Az első ily vitában, mely az akkor aktuális ekzema-kérdésben folyt, Schwimmer még az .eredeti Hebra-iéle felfogás híve, mely tagadja e bántalom létrejövetelénél mindenféle endogen ártalomnak, különösen a vérnek szerepét. 1881-ben már, a mesterséges ingerektől előidézett bőrgyulladásoknak, melyeknek az ekzemával való azonosításáért 1868-ban síkra szállt, csupán hasonlatosságát ismeri el az ekzemával, sőt 1894-ben az setiologiában a «helyi okok» mellett kiterjeszkedik az «általános okok»-ra is, melyeket az idegrendszer zavaraiban hisz megtalálhatni. Midőn Eulenburg, Landois a neuropathologiai gondolatot beviszik a dermatologiába s főképen Auspitz és Lewin nagy apparátussal kidolgozott rendszereinek hatása alatt Schwimmer végképen letér a Hebra-iéle alapról s legnagyobb lelkesedéssel a bőrbántalmak legnagyobb részének neuropathologiai eredete bizonyításához fog. 1883-ban egy önálló monographiában1 2 foglal állást és így ír: «A bőrbetegségek egyik csoportja a bőrsejtek elváltozásán, egy másik külső ártalmak (pl. gombák) behatásának tulajdonítható ; de ha az affekciók e formáit az összes dermatonosisoktól el is vonjuk, még mindig marad a bőraffekcióknak egy hosszú sora, amelyeket egyelőre nem tudunk megmagyarázni. Ezért nem meglepő, hogy ha ezeknek egy újabb csoportjáért az idegrendszert tesszük felelőssé.» Az idegrendszer morphologiai és működésbeli elváltozásaiban keresi ezután a bőrmegbetegedések hosszú sorában az okot, idesorolva s rendszerbe foglalva a korában ismert azon bőrmegbetegedéseknek túlnyomó részét, melyeknek artefact és a parasitser úton való származása be nem bizonyíttatott. A bőrbántalmak ideges eredetének felfogását külömben már 1878-ik évi Orvos-Egyesületi bemutatásában 3 hangsúlyozta, midőn a naevus vascularisnál (n. flammeus) «a tulajdonképeni hajszáledény kitágulást mint ideg és pedig mint gerincagydúctól származó bán- talomnak» deklarálta. Neuropathologiai irányzatának összes érveit azonban monográfiájában (1883) csoportosította, felállítva a bőrbetegségeknek a neuro- pathologia szellemében való osztályozását. Messzire vezetne s terünk sem engedi meg, hogy ezt az osztályozást részletesen tárgyaljuk e helyen s így jellemzésére pusztán felemlítjük, hogy nagyrészt Auspitz nyomán három főcsoportot állít fel, ú. m.: 1. a vasomoto- ros, 2. a trophoneurosisos dermatonosisok, 3. az idioneurosisos bőraffectiók osztályát. A vasomotoros dermatonosisok (angiopathiák) közé számítja az erythema pudoris, livor cutis, cyanosis mellett egy másik alosztályban az előbbiekkel oly homlokegyenest ellentétben álló betegségtüneteket, mint pl. a typhus roseoláját s a hevenyyés fertőző betegségek kiütéseit. Részint felületes exsudatiós processusoknak, részben azonban «trophoneurosis» alapján magyarázza a prurigót — melyet Auspitz az érzési neurosisok közé soroz — lichen rubert, herpes zoostert, pemphigusokat, aknekat, ekzemákat, sykosist stb. «Helybeli trophopathiák» közé számítja pl. a psoriasist. Tagadhatatlan, hogy rendszerében egymástól teljesen külömböző körfolyamatokat vet össze, egy oly felette hypothesises talajon álló elmélet, mint a trophikus idegek theoriája alapján, mint ezt illetékes egykorú külföldi 1 L. Poor F. «A dermatologia evolúciója a XIX. században» (Klinikai füzetek 1913). 24., 33—35. 1. 2 Schwimmer. Neuropathische Dermatosen 1883. 3 Kir. Orv. Egyes. 1878 jan. 5. Gyógy. 1878, 27. 1.
