Poór Ferenc dr.: Dermatologia orvosok és orvostanhallgatók számára (Budapest, 1922)
A dermatologia történetének vázlata
31 Hazánkban ezután csak 1888-ban foglalkoznak ismét a lichennel. Róna1 tanulmányában rámutat arra, hogy ő franciák lichen corneus-kt, mely Neu- mannt egy újabb kóralak, a lichen chronicus felvételére indította, csak a Wilson-féle lichen planus göbcséi végső kifejlődésének tartja, mely után már a visszafejlődés áll be. Csak egy lichenalakot tart «morbus sui generis»-ként fentarthatónak, a Wilson-féle lichen planust, míg a Kaposi-féle lichen ruber acuminatust el nem ismeri mint önálló lichenalakot. Az 1889. párisi kongresz- szus után, melyen mint említettük Kaposi lichen ruber acuminatusát a pityriasis rubra pilaris Devergic-vo 1 identifikálta, tovább folyt a vita, úgy mint külföldön, Budapesten is. 1890. az Orvos Egyesületben a Havastól bemutatott lichen ruber acuminatus váltja ki a discussiót, midőn Róna ismét tagadja a. lichen ruber acuminatus létjogosultságát s az esetet Devergie- féle pityriasis rubra pilarisnak nevezi és Schwimmer Kaposi szellemében a mai álláspontot foglalta el s mindkét alakot azonosnak tartja. Ugyancsak 1890-ben Havas a kérdést ismét vita tárgyává teszi a berlini X. nemzetközi orvosi kongresszuson egy tiszta pityriasis rubra pilaris esettel s egy lichen planus és acuminatus közötti átmeneti alak demonstrációjával. Esetének szövettanát Pertik dolgozta ki mesteri módon. A discussióban II. Hebra és Róna Havasnak második esetét a lichen planusnak egy follicularis hyjjerkeratosis-szal való esetleges kombinációjának fogják fel. míg Zeidler és Jadassohn a lichen ruber exsud. Hebrae és a pityriasis rubra pit. I). identitása mellett foglaltak állást. Ugyanazon évben közli a vitától függetlenül Török Lajos a lichen planus anatómiáját tárgyaló dolgozatát. A XIX. századnak különösen első felében hazánkban szinte egymást követték még a himlő járvány ok. A himlő valóban «népbetegség» volt. Egyetemünk akkor nagyhírű, de ma nagy érdemei ellenére alig méltányolt tanára. Bene Ferenc 1802-ben évi 7000-re teszi hazánkban a himlőhalálozás számát ! így érthető is, hogy a himlőgyógyítás ezidőben különösen érdekelte hazánk orvosait. E. Jenner 1796-ban végezte először a tehénhimlőojtást, a vaccinatio-1 s észleleteit 1798-ban közölte. E közlés után alig két évvel 1800-ban Magyar- országon Bene már közli tapasztalatait1 2 s mint a védőhimlőojtás lelkes híve. követeli az ojtás terjesztését, sőt annak kötelezővé tételét. A védőhimlőojtás terjesztői voltak többek közt Pesten Cseh Szombatiig László, Eckstein, Stáhly, Pápán Entz, Erdélyben Szotyory. Flór Ferenc a Szent Rókus kórház egykori nagy érdemeket szerzett igazgatója már 1842—43 között követeli az ojtásnak törvény útján való kötelezővé tételét — ami azonban csak 1888-ban történt meg. Egyetemünkön a himlőojtás mint discjplina szerepel s Bene F. (1803-tól), Gebhardt F. (1827-től), Semmelweiss (1851-től), Poór Imre {1880—61), Patrubány (1862-től), Wittmann (1877), majd Bókái sen.,Hainiss Géza tanítják. De voltak a himlőojtásnak hatalmas ellenzői is. így Wallace, Darwinnak nagyhírű munkatársa, a legijesztőbb vádakat gyűjtötte össze ellene s Lorinser és Hermann a bécs-wiedeni kórház főorvosai meggyőződésük egész hevével harcoltak ellene s egyes körökben sikerült is annyira megingatniok az abban való hitet, hogy pl. Svájc több kantonjában a már behozott kényszerojtást ismét eltörölték. Épen Wallace, Hermann, Lorinser stb. agitációjának hatása alatt a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben ismét kiujul a vita nemcsak hazánkban, hol Schalter (Sz.-Fehérvár) volt leghevesebb, de Balogh Kálmán prof. a legtekintélyesebb ellenzője, de szerte külföldön is a védőhimlőojtás felett. Poór 1863-ban3 határozottan az ojtás mellett foglalt állást. Nem érdektelen Poór felfogása a himlőjárványról sem. Természetesen 1863-ban, még a bakteriológiai aera előtt az akut fertőzőbetegségeknek járvánnyá alakulását nem képzelték el úgy, mint ahogyan azt ma tudjuk. «A himlőnek leggyakoribb s talán egyedüli oka mindenesetre a ragály (contagium)» —mondta Poór— «E nélkül himlő nem fejlődik. De, hogy e ragály fölvevésére az ember majd többé, majd kevésbé legyen hajlandó, fogékony, azt a járvány teszi. A járványos alkat fogékonnyá teszi az embereket a megbetegedésre, a ragály pedig előidézi a betegséget.» Tehát Poór már a hatvanas évek elején azon az állásponton volt, hogy a fertőző betegség létrejöveteléhez nem tartotta elégnek a vírusnak a szervezetbe való puszta bejutását, ámbár annak jelenléte «sine qua non»-ja a betegségnek. 1 Róna Sámuel. A lichen (rubes) plams. «Orvosi Hetilap», 1888. 2 Bene F. A himlő veszedelmei ellen való oktatás 1800. 3 Kir. Orvos Egyesület 1883. március 7. Gyógyászat 1863, 214. old. — L. továbbá Gyógyászat 1882, 345. old. (Jegyzet Patrubány cikkéhez.)
