Poór Ferenc dr.: Dermatologia orvosok és orvostanhallgatók számára (Budapest, 1922)
A dermatologia történetének vázlata
27 A dermatologia evolutiójában természetszerűen a szakma művelőinek egész gárdájával rendelkező s a tudomány művelésére és továbbfejlesztésére alkalmas intézményekkel — egyetemi tanszékekkel, kellő beteganyaggal rendelkező specialis osztályokkal, laboratóriumokkal —- dúsan felszerelt s magát a tudományok fejlesztésének fontosságát átlátó s azt megbecsülni tudó társadalmakkal bíró nagy nemzetek — a francia, német és angol — vitték a XIX. században a vezér- szerepet, de azért kisebb nemzetek és fejletlenebb társadalmak, közte a magyar is, kivették a munkából s a haladásból kisebb-nagyobb részüket.1 A XIX. század előtt a nagyobb tudományos centrumok hiánya, ami a folytonos háborúk és válságok miatt történelmi okokból nem valósulhatott meg legjobbjaink minden törekvése dacára sem, tudósaink működése, amint e tanulmányból is kitűnik, egymástól elszigetelten, nágyobbrészt a külföldön folyt le. Jessen, Sinapius, Jóéi, Jordanus stb. a külföldön találtak hajlékot és impulsust a munkára, Manardus csak vendégként időzött nálunk. Viszont Mezger Kristóf, Melius Juhász Péter, Pápai Páriz Ferenc, Löw Károly Frigyes stb. itthon működtek s munkáikban a dermatologiára is kiterjedő korszerű feljegyzések találhatók. A budapesti kir. magyar tudományegyetem a clermatologiának bölcsője volt akkor, midőn PlencJc József Jakab 1776-ban mint ez egyetem tanára onnan publikálta a szakma további fejlődésére elhatározó módon befolyó s az egész világon ismertté vált alapvető tanait s budapesti egyetemünk épen ebből kifolyóan a nagy nemzetek egyetemeivel analog a dermatologia nagy tradícióival is bír. Annál sajnálatosabb, hogy tanszék hiányában egyetemünk a XIX. század dermatologiai fejlődésében a század alkonyáig szerepet alig játszott/ A század első felében ugyan a belgyógyászati katedrákról (Bene, Gebhardt, Sauer) hangzottak el ugyan elvétve a bőrkórtan köréből vett előadások is s Gebhardt Ferenc 1838-ban megjelent belgyógyászatában a bőrbetegségeknek egy nagyobb fejezetet is szentelt anélkül azonban, hogy a szakma speciális művelőkkel rendelkezett volna. A 30-as években úgy látszik, hogy csak ideiglenesen a pesti Szent- Rókus-kórháznak már volt egy fiókosztálya, melyben Pólya József Pest szab. kir. város physicusa és kórházi rendelőorvos vezetése alatt 50—56 ágy volt túlnyomóan bőr- és bujakóros betegek részére fönntartva. Pólya 1837-ben egy dermatologiai munkát is publikált «Observationes de herpete etc.» cím alatt, melyet különben a későbbi nagyhírű bécsi professor C. Sigmund, ki fényes pályafutása elején valószínűleg Pólya mellett is megfordult, le is fordított németre. Pólya épúgy, mint a fennemlített internista tanárok a régi humoralis pathologia hívének mutatja magát művében. A bőrnek korábban ismert szinte valamennyi bántalmát a herpetes gyűjtőfogalom alá foglalja s egyebek között a «rühdyskrasia»-nak is híve. Herpes legitimus, papulosus, nodulatus, vesiculatus, pustilifer, ulcerosus, scabidus, syphiliticus-t stb. ismer s amellett oly complica- 1 iók, mint a «herpes scabido leprosus», —- «syphiliticoleprosus» stb. sem idegenek tőle. Az orvostudománynak specialis szakmákra való differenciálódása csupán a XIX. század derekán kezdődik s a dermatologia szakszerű művelését Magyar- országon voltaképen csupán Poór Imre-nek (sz. 1823 f 1897) a múlt század 50—60-as éveiben való fellépésétől számíthatjuk. Az első kimondottan bőrgyógyászati osztályt Pest sz. kir. város Szt-Rókus- kórházában 1859-ben szervezték, élére Poór Imrét állítva. Ezt az osztályt lényegesen nagyobbítva Poór nyugalomba vonulásáig 1885-ig 27 éven át vezette, midőn is az osztály az újonnan épült Szent-István-kórházban egy új, modern pavillont kapott Schwimmer Ernő vezetésével. A magyar orvosi rendnek a múlt század második felében felnőtt nemzedéke ezen az osztályon, mely az országnak sokáig egyetlen bőrosztálya volt, nyerte kiképzését Poór, majd később Schwimmer-tői, kik a szakma rk. tanáraivá is kineveztettek. A 90-es évekig ami dermatologiai tárgyú dolgozat csak magyar nyelven vagy külföldön megjelent, úgyszólván mind ezen az osztályon, anyagának felhasználásával készült, mely ekként a magyar dermatologia bölcsőjévé vált. Schwimmer halála után az osztály vezetői lettek 1898—1910-ig Róna Sámuel, 1910—1917-ig Havas Adolf, 1917-től Poór Ferenc. 1863-ban egy női bujakóros osztály létesült az ú. n. Kis-Rókusban, a 1 A régibb magyar dermatologiai irodalomra nézve 1. Nékám L. «A magyar bőrgyógyászat emlékei» c. munkát. Az újabb viszonyokra nézve útbaigazítást ad A ékám L. «A budapesti kir. m. tud. egyet. Új klinikája Bőr- és Nemi Betegek számára» c. (1916) és Poór F. «A dermatologia evolúciója a XIX. században» c. (1913. «Klinikai füzetek»-ben és önállóan is megjelent) munkája.
