Poór Ferenc dr.: A syphilis kórtana és gyógyitása (Budapest, 1914)
A syphiliskutatás történetének vázlata
14 hogy tárgyalásukkal nem itt, a történeti részben óhajtunk foglalkozni. De a kórokozó felfedezésére irányuló törekvéseket sokáig nem kísérte siker. Úgy szólván évenkint jelent ugyan meg egy-egy közlés (összesen 15 bacillust, 11 coccust, két penészgombát, hét véglényt ismertettek mint a syphilis kórokozóját) azon reménynyel. hogy sikerült a nagy kérdést megoldania, de e «felfedezések» a szorgos utánvizsgálás tisztitó tüzében nem bírták helyüket megállani s a sok kudarcz után már az a nézet kezdett tért foglalni, hogy a syphilis parazitája az ez időszerűit rendelkezésünkre álló vizsgáló módokkal fel sem fedezhető, mert valószínűleg az ú. n. filtrálható vírusok közé tartozik. Végre a mi századunk első éveiben a syphilis kutatások terén új aera kezdődött meg. 1903-ban Metchnikoff és Roux-nak sikerül a betegséget bizonyos állatfajokra — minden kétség kizárásával ezúttal első ízben — átójtania s 1905-ben F. Schaudinn E. HoFFMANN-nal felfedezi a betegség oly régóta hiába keresett okozóját a ópirochacta pallidá-ban s ugyanabban az évben Wassermann a Bordet-Gengou- féle komplemcntkötési vérsavóreactiót alkalmazza sikerrel a betegség- fölismerésére s 1912-ben NoGucm-nak sikerül a spirschaeta bakterio- logiailag tiszta tenyészetét előállítania. De e korszakalkotó vívmányok, melyekkel ma revisio és kiegészítés alá vesszük elődeink tudományos hagyatékát, tárgyalásának már nem itt, a történelmi részben van a helye. Ha a syphilis gyógyítás történetét a XV. századtól kezdve megfigyeljük, ismétlődve tapasztaljuk az entkusiasmusig menő optimismust egyes szerek irányában, ugyanakkor az illető szer alkalmazásának a túlzásba való vitelét s ezáltal az organismus károsítását. Majd rövid idővel a fellángolás után ugyanannak a szernek ismét a túlzásba hajló elitélését. így volt oly kor, amint már ecseteltük, midőn a kéneső használatát a gyógyszeres intoxicatio határán túl erőszakolták s igy e szerelést «ad absurdum» vitték. Utoljára Louvrier (1802j és a nagyhírű Rust (1830 körülj régi példák felelevenítésével a szervezet sterilezését a kénesőnek egyszerre alkalmazott igen nagy adagjával hitték elérhetni s ily kínzó «sali- vatiós» kúra eredményét szomjaztató és éheztető eljárásaikkal fokozták. Ezek a kúrák, melyek csakugyan a betegséggel sequivalens bajoknak lettek vagy lehettek okozói, reactiót váltottak ki, mely ellenhatás azután két áramlatot vetett a felszínre. Az egyik amely a kénesőnek syphilis ellen való kiváló hatását elismerve, azt más adagolással óhajtotta elérni (az új merkurialisták) s egy másik csoport melynek még azok a hívei is, akik elismerték a kénesőnek a syphilis ellen való hatását, azt «medicina peior morbo»-nak tartván, elvetették s helyébe a Cour- TOis-tól már 1812-ben felfedezett s GAY-LussACtól 1813-ban ismertetett s a nagyérdemű kutató, W. Wallace dublini orvostól a syphilis ellen 1835-ben lelkesen ajánlott jódot tették. A JENNER-féle védőhimlőójtás hatása alatt analógiában avval a negyvenes évek vége felé megindulnak a kísérletek a svphilisnek ójtással való gyógyítására az ú. n. syphilisatio-\&\, melyet különösen Auzias-Tcre.nne. Diday, Sperino és W. Boeck portálnak. A téves irányban megindult mozgalom sikerre nem vezetett s a sokszor katasztrofális eredmények s végre Ricord erélyes feilépése csakhamar végét vetették annak. A. merkurialisták egyik csoportja (francziák, angolok) Ricord és BiETT-tel élén a kénesőnek a gyomor és béltraktuson át való adagolását portálta, mig a másik csoport (osztrákok, németek) a Sigmund bécsi tanártól a negyvenes években tudományos rendszerré kidolgozott régi bedörzsölési gyógymódnak (inunctio) mai formájában adott előnyt. Azonban a nagy enthusiasmusszal hirdetett jódtherapia hatása alul ők sem vonták ki teljesen magukat s Ricord épúgy mint Sigmund s az inkább jódbarát Zeissl a kénesőt igen enyhén alkalmazták. Ricord a Biett által bevezetett protojoduretum piruláiból rendesen csu-
