Poór Ferenc dr.: A syphilis kórtana és gyógyitása (Budapest, 1914)
A syphiliskutatás történetének vázlata
15 pán 200 grant adott 1—V/z hónapon keresztül, Sigmund bedörzsöléseinél megelégedett a napi IVí—2 gr. szürke kenőcscsel s H. v. Zeissl is az ötvenes években a syphilist jóddal kezelte s csupán a makacsabb esetekben folyamodott a kénesőhöz (10—15 bedörzsölés ä 1—2 gr.) azon meggyőződésben, hogy a legrosszabb lefolyású syphilis esetek azok, melyek már a korai stádiumban intensiv kéneső kezelésben részeltek. Hebra és Bärensprung hasonlókép jártak el. Az antimerkurialisták sorába, akik a betegség ellen következetesen a jódot alkalmazták s a kénesőt elitélték azonban hasonló tekintélyek sorakoztak u. m. Rose, Tompson, a nagy Lister, Fricke, Bennet, Syme, Drysdale, Diday. Hazánkban az utóbbiak irányához tartozott a hatvanas-nyolcvanas években Poór Inre prof., de mint maga Írja (1860) nem azért mintha tagadta volna a kénesőnek antisyphilises hatását, hanem mivel annak mellékhatásait az eredeti bajnál súlyosabbnak tartotta. De az antimerkurialismust valósággal a túlzásba vitte a bécsi Hermann, ki egyenesen a kénesőnek tulajdonította a tertiaer tüneteket, amiért őt több oldalról maguk az antimerkurialisták, közte hazánkból Poor I. (1860), hevesen megtámadták. Hermann a kéneső ellen egy kis füzetet is adott ki azzal a nem éppen vigasztaló czimmel: «Die Quecksilberkur ist ein Verbrechen an der gesamten Menschheit!» Évtizedek tudományos munkája kellett azután ahhoz, mig a nyolcvanas években véglegesen kialakult az a nézet, hogy mindkét szer, elsősorban a kéneső, eddigelé legbiztosabban ható antisyphiliticumunk s s komoly következményekkel járó intoxicatio veszélye, mely távolról sem oly nagy, mint azt korábban hitték, előrelátás, a szer tüzetes ismerete és megfelelő adagolása mellett kikerülhető. Csakhamar azután pontosabbá válik a kéneső adagolása is, midőn Scarenzio 1868-ban a calomellel bevezeti a szernek injectio alakjában a szervezetbe való bevitelét. Napjainkban (1910) szintén tanúi lehettünk egy példátlan enthusiasmusnak, mely a salvarsan bevezetését kisérte. A felfedezőjétől a «therapia sterilisans magna» jelzővel a nyilvánosság elé bocsátott gyógyszert az első optimista vélemények alapján a napisajtó, sőt a szaksajtó némely orgánuma is resonator módjára nagyítva kürtölte a világba, a feltalálót nálunk «II. Jézus»-ként ünnepelték, sőt egyes hangok már-már a régi és kipróbált kéneső és jód teljes elvetését követelték s a szer iránt a komoly kritika tartózkodásával viseltető orvos szinte a tudománytól elmaradottnak látszott. De midőn szomorú, katasztrofális példákon bebizonyult, hogy a szer távolról sem «therapia sterilisans magna», sőt a szerrel kellőképen bánni nem tudó s a túlkönnvelmüen adagoló vagy a kellő indicatiókat átlépő kísérletező kezében egyenesen végzetes is lehet, a közönség s vele az orvosoknak egy nagy része is, az ellenkező végletbe esett s ezek ma nemcsak hatástalannak, hanem egyenesen károsnak Ítélik a szert, holott attól bárom év előtt még csodát reméltek. Az antimerkurialisták harczára emlékeztető akczió látszik megismétlődni a salvarsan ellen, holott a skeptikus kritika azt mutatja, hogy az a syphilis ellen kiváló, bár csodát nem produkáló, de nem is közönyös s így nem indikált esetekben vagy czélszerütlen adagolásban ártalmassá sőt végzetessé is válható gyógyszer, melyről mi ma is elmondhatjuk azt, amit 1911-ben tehát az enthusiasmus napjaiban, ámbár akkor az túlkonzervativ véleménynek látszott, tapasztalataink alapján irtunk : «Ehrlich a salvarsan felfedezé- \ el a kéneső és jód mellett egy harmadik szerrel ajándékozta meg az emberiséget, mely ugyan nem bizonyult «therapia sterilisans magna»-nak, de amely kétségtelenül maradandóan fog szerepelni egyéb antilueses szereink, a kéneső és jód mellett.» * A syphilis az egész földön elterjedt mindennapos s a gümősödés ős az alkoholisnius mellett a harmadik valóságos ((népbetegség». Azonban egyrészt a baj eltitkolása, másrészt hosszú lefolyása közben látszólagos gyógyulása s a tünetek polymorphismusa miatt annak elterjedése statisztikai pontossággal eddig meg nem állapítható. Bizonyos azonban, hogy minél nagyobb tömegben élnek az emberek kis területre összeszorulva, annál nagyobb aránylag is a luesesek száma, amit n világvárosokban a szociális helyzet következtében létrejött szabályo-
