Pólya Jenő: Az orvostudomány regénye
I. Rész: Képek a múltból - II. Fejezet. Az orvos mint varázsló
23 Akármilyen pozitív sikereik voltak azonban e primitív orvosoknak egy és más téren, olyan kóros állapotok keletkezésének megítélésére nézve, melyeket nem baleset vagy valami egyéb, nyilvánvaló ok, pl. mértéktelen étkezés, mérgezés idézett elő, semminemű reális alapjuk nem lehetett és így ha nem akartak teljesen értelmetlenül állni velük szemben, csak feltevésekkel, hipotézisekkel segíthettek magukon (természetesen a nélkül, hogy e fogalomról akár csak homályos sejtelmeik lettek volna). Mert az ember (homo cogitans) oknyomozó állat, hiszen mindig okozati összefüggéseket keres, a primitív ember épúgy, mint a kulturált. A különbség a kettő között csak abban van, hogy mennél primitívebb valamely egyén, annál szűkebb fogalomkörre van ezeknek az összefüggéseknek keresésében utalva. Mindazonáltal a primitív ember is mindenképpen törekszik a természet minden olyan jelenségének megértésére, mely érzékszervei révén tudomására jut és amit e téren módjában áll kikutatni, azt ki is kutatja. Biztosan meg tudja például mondani, hogy a hang, mely az erdőből jön, melyik állattól való, sőt rendszerint számot tud adni azon körülményekről is, melyek közt az illető állat éppen ilyen hangot szokott hallatni. A mennydörgésről azonban bizonyosan tudja, hogy az nem származik ismert állattól és miután nem tudja magának a mennydörgés okát tényleges tapasztalatai alapján megmagyarázni, csinál magának róla egy hipozétist, mely az ő primitív fogalmainak megfelel. Hiszen a legpallérozottabb elméjű ember is csak olyan fogalmakkal tud dolgozni, melyeket ismer. Mindenesetre képes új dolgokkal megismerkedni és ezeket régi ismeretkincsébe beiktatni. Képes továbbá ismert dolgok ismeretlen kapcsolatait kikutatni, sőt ismert dolgok kapcsolásából új fogalmakat is teremteni. Van, aki megelégszik e fogalmak megteremtésével, van aki keresi, hogy az, amit elképzelt, tényleg létezik-e vagy elképzelése ábránd volt-e csupán. Mennél kevésbbé gyakorlott azonban valakinek a gondolkodása, annál kevésbbé szigorú ennek megállapításában és annál inkább hajlandó a képzeletet a valósággal összekeverni. a A primitív embertől semmiesetre sem lehet elvárni, hogy valóság és képzelet közt éles határt vonjon. Sokszor nincs is módjában, hogy a maga egyszerű eszközeivel meggyőzhesse magát arról, hogy tévedett. Abban például biztos, hogy a mennydörgés nem származhatott semmiféle általa ismert lénytől, abban is biztos, hogy csak valami nagy, hatalmas lény adhat ilyen hatalmas hangot, tehát elképzel magának valami igen nagy hatalmas lényt és esetleg nevet is ad neki. A többi természeti jelenségről is hasonlóképpen valami hipotézist alkot magának és így kialakul benne valami elgondolás a természet törvényeiről, mely feltétlenül teljesen hamis a mi szemünkben, de az Ő szemében nem az, mert az az egyetlen amit el bír magának képzelni és mert nincs senkinek sem módjában, hogy őt elképzelésének helytelenségére figyelmeztesse, y
