Pólya Jenő: Az orvostudomány regénye
I. Rész: Képek a múltból - II. Fejezet. Az orvos mint varázsló
24 A primitív ember gondolatkincsének szegénysége (ami szavainak kis számából is kitűnik) megmagyarázza, hogy az általa megfigyelt jelenségeket aránylag kevés okra vezethette vissza, ez viszont megmagyarázza, hogy a legkülönfélébb helyeken és a legkülönfélébb időkben a primitív, vagyis a kultúra alacsony fokán álló ember a természeti jelenségeknek és köztük a betegségnek is körülbelül azonos magyarázatára jött rá. Ez a nyilvánvaló oka annak az első pillanatra meglepő hasonlóságnak, mely orvosi ismeretek és orvosi elgondolások tekintetében fennáll nemcsak a rég letűnt kultúrákkal bíró népek között, hanem a ma vagy a közelmúltban élő, de egymástól távol lakó primitív népek között is. 2. A primitív ember ismeretköre természetszerűen kizárólag arra szorítkozott, amit érzékszerveivel közvetlenül tapasztalnia módjában volt és az első, elvont fogalom, amivel tisztába jött, nyilván a félelem volt. Félt a nagy vadaktól, félt a sötétségtől, melyben jobban ki volt nekik szolgáltatva, félt nyilván az ellenséges emberektől is. Mindenek szerint igen korán megtanulta azt is, hogy féljen apjától, a család fejétől, aki zabolátlanul, kegyetlen erőszakkal zsarnokoskodott fiain, amíg ereje hanyatlásával agyon nem ütötte valamelyik, vagy mindnyájan együtt. A tilos fogalmát, m tabu«-1 nyilván ő verte beléjük a szó legszorosabb értelmében s azért a tulajdon és a tulajdon megsértéséért járó büntetés és hogy a családban lévő nők a családfő magántulajdona- kép tisztelendők és a hozzájuk való közeledés irgalmatlan megtorlást von maga után, voltak az első jogi fogalmak és egyszersmind számos gyilkosság okozói. Igen valószínű, hogy nem egy ember, akit alaposan fejbekólintottak és halott gyanánt magára hagytak, kábulatából magához térve, rettenetes bosszút állt azon, aki megtámadta, esetleg másokon is, akiket a támadásban bűnösöknek vagy részeseknek vélt, vagy aki távollétében tulajdonába vett egyet, vagy többet az ő női közül. Azért gondoskodtak később arról temetéssel, hogy a halott soha haza ne térhessen. A nagy kövekben, melyeket az eltemetett sírja fölé helyeztek, nem annyira a halott iránt való tisztelet nyilatkozott meg, mint inkább a visszatérésétől való félelem. Élénken tükrözi ezt némely pápua törzsnek az a szokása, hogy a halottat gúzsba kötve, guggoló helyzetben kosárba helyezik és a kosarat valamely magas fa tetejére rögzítik. A családfő kegyetlenségével szemben, az anya képviselte a védelmet és a pártfogót is, és az ő közbenjárásának sikere termelte ki nyilván az emberiség csecsemőkorában a megbocsátás fogalmát. A hízelgések, kedvezések, melyek árán ezt elérte, léptették életbe az engesztelő cselekmények, engesztelő áldozatok szokását.
