Pauer Imre dr.: A lélektan alaptanai (Budapest, 1903)
A lelki jelenségek főbb csoportjai - II. Fejezet. A képzetek
zönségesebb okai a káprázatoknak: az agykéreg- vagy agybőrgyulladás, az u. n. agy-hyperämia és agy-anámia, vagyis az agy-vérbőség és a teljes táplálkozás-hiány által előidézett agy-vérszegénység, a toxikus szerek (opium, alkohol) használata; melyek mindegyike azáltal szolgál oknl— a hallucinatióra, hogy a szövetek bomlási-termékeit a vérrel telt agykéregben összehalmozza, a mi természetesen növeli az agy ingerlékenységét, sőt maga is folytonos inger gyanánt hat. A hallucinatiók általános formája e szerint első sorban a centrális inger helyétől függ; ez alapon keletkeznek a különféle érzékek körébe tartozó káprázatok. Leggyakoribbak a látás káprázatai az u. n. visiók, aztán a hallás hallucinatiói következnek — a többi érzékek körében már alig, vagy csak nagy ritkán észlelhetők káprázatok. Arról azonban, hogy minő külső okok idézik elő a látás káprázatait és milyenek a halláséit, tapasztalásból csak annyit tudunk, hogy az inger-hiány egyfelől pl. a sötétben való huzamosabb tartózkodás a visiókat, egye- dül-lét a hallás-káprázatokat mozdítja elő; azon természetes oknál fogva, hogy ezen esetekben a megfelelő inger hiánya a középponti érzék-síkok ingerlékenységét növeli: a mint másfelől bármely érzéki szervnek túlfokozott ingerlése is hasonló eredményt szül. Ez az oka, hogy festőknél kivált a visiók, zenészeknél a hallás káprázatai fordulnak elő; hogy a gyöngébb visiók is jelentékenyen erősödnek behunyt szemmel vagy sötétben, nappal pedig teljesen is elenyésznek. Az a tapasztalati tény is ez alapon fejthelő meg, hogy a visiók a leggyakrabban előforduló káprázatok, mivel a összes érzékeink között épen a látás érzéke van leginkább kitéve túlfokozott ingereknek. Ha a centrális inger jelentékenyen fokozódik, úgy a hallucinatiók nemcsak sötétben és csendes magányban, de fényes nappal és másokkal való együttlet alkalmával is jelentkeznek, mely esetben aztán az érzék-benyomások képei összeolvadnak a hallu91 '
