Párkányi Dezső: Magyar orvosok és orvostudomány a 17. században (Székesfehérvár, 1913)
III. Fejezet. A 17. század orvostudományi története - I) A tapasztalati irány diadala az orvostanban. Orvostudományi eredmények
36 Iatrofizikusok. A rendszer követői nagyrészt hollandi orvosok, mivel alapítója, Sylvius is hollandi ember. Németországban a chemiatria hívei: Ettmüller Mihály lipcsei, Wedel Wolfgang György és Schellhammer Günther Kristóf jénai, és Waldschmidt János Jakab marburgi tanárok. Franciaországban Vieussens Raymond montpellieri, Olaszországban Ramazzini Bernardino, Angolországban Willis Tamás a leghíresebb chemiatrista.1) 3.) Az erőművi gyógyászok (iatrofizikusok, iatromatema- tikusok, iatromechanikusok) a fizika törvényei alapján magyarázták a test működését s a testet csupán gépezetnek tekintették. Megalapítója Santorio Santoro páduai és velencei tanár. (1561 —1636.) Ő a kigőzölgés arányosságát tartotta az egészség fokmérőjének és a betegséget aszerint mérte, amily arányban szabálytalan volt a kigőzölgés. Borelli Alfons (1608—1679.) azonban több joggal tart igényt az iatrofizikus névre, mert műveiben a test mozgásait a csontemeltyük s az őket összekötő izomkötegek fizikai rendszere alapján írja le, valamint a vérkeringést a sztatika törvényei alapján akarja magyarázni. Bellini Lőrinc (1643—1703.) a láz okát a hajszálerek vérpangásában látta s a vérkeringést a tekelökések törvényei szerint magyarázza meg. Baglivi György (1669—1707.) szintén mindent matematikai mozgásnak értelmez. A rendszer Olaszországban keletkezett és műveltetett, de mivel a művelődés terjesztésében ezen időkben már csekély volt Olaszország szerepe, azért ezen iskola hatása nem lehetett nagy hatással ifjainkra annál is inkább, mert az egész 17. század folyamán mindössze két magyar ifjú járt Olaszország egyetemein azok közül, akiknek nevét ismerjük. Viszont azonban igen nagy hatása volt a rendszernek Angliában, mely már bennünket is közelebbről érdekel. Igaz ugyan, hogy mesz- szeségénél fogva ifjaink nem látogatták Angolország egyetemeit, sőt talán tudomást se szereztek a 17. században a nagyon elszigetelten és zárkózottan fejlődő szigetország művelődéséről. Pedig igen fontos dolgok történtek Angliában. A 17. század orvosi történelmét tárgyaló iró szempontjából ugyan kevésbé érdekesek e tények hatásukban, mert hatásuk i) i) Az iskola elveit részletesen tárgyalja Stockinger az említett kéziratban.
