Papp Márton: A természettudományok közép-kori története (Pest, 1867)

Jhlkisérvén az emberi nemet az ó-koron keresztül, lepjünk most ama korszakba, melyet „kö z ep - k o r“-nak neveznek, s vázoljuk ama kor századainak műveltségi állapotját.

E korszak közönségesen „sötétnek“ neveztetik korunk által, melyet Hegel „az ellentétek időszakának“ mondott; nem mintha jelesei hiányoztak vagy a tudományok művelése teljesen parlagon hevert volna, hanem „a tettek és aharczok ama korában — mint Pauler igen szépen megjegyzi — , a tudomány a zárdák celláiba menekedett, és tova a gyakorlati élet frissítő fuvalmától iskolasággá (scholasticismussá) merev ült, minélfogva ezen idő vas- szorgalmú nagy tehetségű férfiai nagy részt figyelmüket fellengző és érzék fölötti, az emberi ész határait t ii lhaladó kérdések megfejtésére, Aristoteles magyarázatára, és az elmék szabad röptét gátló dialektikai szóvitákra forditák“; s igy mint egy történészünk mondja: „szellemi sötétség és barbár önkény ütötte föl mindenütt trónját.“ így hozta ezt magával az akkori idők szelleme. Azon önzéstelen munkásság pedig , melylyel N. Károly a tudományok fejlesztésére hatni akart, életében kevés sikert s eredményt létesített. Halála után hosszú ideig keveseknek jutott eszébe a tudományokat ápolni, fenntartani azt a késő ivadékok számára. Harczias idők más irányt adtak az egyeseknek ; e harczias korszak Európa minden országait gazdag várurakkal és hűbéresekkel árasztotta el, kiknek hatalmát zsoldosok serege támogatá, kik felfuvalkodottságukban önkény- s megvetéssel tekintettek alattvalóikra, kiktől megtagadták a személy szabad- *)

*) »A természettudományok ó-kori története“ megjelent a Kir. magy. természettudományi társulat Közlönyének 5-ik kötetében, hol a források is felsorolvák.