Némai József dr.: A Budapesti Orvosi Kör és Országos Segélyegyletének története (Budapest, 1896)

54 az orvos-egylet üléseivel és más természetűek maradtak is; mint azt tartalmukból látni való. Az első ilyen felolvasást Rózsaffy tagtárs rendőrfőorvos tar­totta a prostitutio ügyéről ismertetvén ezen ügy jelenlegi állását a kúlömböző világ és kikötő városokban, fővárosunkban. Számos és érdekes statisztikai összeállítás szolgáltatta az előadás tárgyát, melyből mindenki azon okulást szerezheti, hogy a legveszélyesebb és a syphilis elterjedésének főoka a titkos prostitutio, a melynek ellenéb n ugyszólva, tehetetlenül állunk; sok tenni való van még a kéjnők bujakóros bajaiknak gyógyitása körül, mi nagyszabású intézkedéseket igényel. Az érdekes felolvasás két estét vett igénybe és egy harmadik ülést töltöttek ki az eszmecserék. Hasonló vonzerőt gyakorolt Schächter érdekfeszitő felolvasása az „orvosi műhibákról“. A nem a nyilvánosságnak szánt, de később név-, hely- és időkörülmények nélkül közzétett értekezés teljes elfogulatlansággá műhibákat ismertet, melyeket kartársak egyrészt gyakorlathiány másrészt segédlet nélkülözése miatt elkövetnek és másrészt igazságos bírálatot mond azon hibákról, melyek miatt orvostársaink a közön­ség, majd saját collegáik részéről türhetlen zaklatásnak és létüket fenyegető feljelentéseknek vannak kitéve, a nélkül hogy távolról is okai lennének a panaszlott hibáknak. Ez időre esvén az orvosegyesület házvétele a Szenlkirályi- utczában, barátságos megegyezés jött létre a két testvéregylet között akképpen, hogy az orvosegylet késznek nyilatkozott üléstermét a kör közgyűlései számára átengedni és csak a fűtés és világításért átlag 5 frt megtérítését kivánja. A kör viszont 500 frtot ajánlott az orvos-egylet házvételi alapjához. A kör ismételten arra éreztette magát indíttatva, hogy a hatósági ellenőrző orvosok eljárásában egyik-másik esetben tapasz­talt visszaélések miatt panaszolkodjék és a t. főorvoshoz fordult, hogy ezen orvosok működését kellő korlátok közé szorítsa és ne engrdtessék meg, hogy az ellenőrző orvos beleavatkozzék a gyógy­kezelő orvos által meghatározott diagno/isba; annak helyességét ne bírálja és távolról se érdeklődjék az előirt gyógykezelésbe. A kör bizton várja a t. főorvos tapintatosságától,'hogy az orvosi tekintély és a házi orvosba helyezett bizalom védelme szempontjából az elő­adott panaszokat kellő figyelemre fogja méltatni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom