Nékám Lajos - Kétly László (szerk.): Magyar orvosi vademecum 2/2. A sebészet körébe tartozó tudományok (Budapest, 1903)
dr. Kenézy Gyula: Nőgyógyászat
Nőgyógyászat 831 Főleg olyan esetekről leven szó, a melyekben a mehet összenövésekből kell kiszabadítani: olyan operációt válaszszunk, a mely azt lehetővé teszi. Ez a műtét a Yentrofixatio. A beteget laparatomiához készítjük elő (1. 772.1.). Trendelenburg fekvés, 10—15 ctm. hasseb a 1. albában. A belek elé meleg gaze kendőt teszünk, azután a méhet két újjal, szükség szerint fél kézzel igyekszünk az összeköttetéseiből kiszabadítani. Az assistens a hátsó boltozatba nyújtott két ujjával a méhtestet kiemeli. Ha ez sikerült: mindenik hengeres szalag eredése táját egy-egy silkwormgut fonallal azon oldali bőnyéjéhez varrjuk a rectusnak. Ha szükséges hastoilette, a hasseb zárása mint ovarioto- miánál. Nyomó kötés és olyan eljárás, mint laparatomia után. Lehet a méhet a mellső hüvelyfalhoz hozzávarrni. (Yaginoíixatio). E célból úgy készítjük a sebet a mellső hüvelyfalon és úgy gördítjük ki a méhet. mint total exstirpationál. Kisebb összenövések, főleg az adnexá- val így is szétválaszthatok. Ha a méh szemünk előtt van, egy silkworm fonalat húzunk át a lig teresek eredési helye közt. A fonál végét áthúzzuk a plicán meg a mellső boltozaton és vele a méh fenekét a boltozathoz kötjük. Azután a hashártya és a hüvelyseb zárása következik. A silkworm fonalat 8—14 nap múlva eltávolíthatjuk. Szabadon mozgatható hátraliajlott méh helyzetét rendessé lehet tenni a lig. teretia megrövidítése által. A lágyékcsatorna feltárása után előhúzzuk és a szükséghez mérten összevarrjuk a hengerszalagot. (Alexander- Adám operatio). Rövidebbre lehet varrni a hengerszalagot colpocoeliotomia utján is. Méhhátrahajlás mellett, vagy néha a nélkül is coccygodynia mutatkozik. Az alapbántalom meggyógyítására rendesen elmarad. Ha tovább fennállana, vagy objectiv elváltozást nem lelnénk: faradés árammal villamozzuk a beteg részt. Makacs esetekben a farcsontot is kiirthatjuk. 4. Előesések. Ha a hüvely fala a nagy ajkak közé lóg: descensus, ha pedig a szeméremrésen kicsúszik: prolapsus vaginae. Ep így a méh is lehet lesülyedve, vagy előesve. A hüvely sülyedése és előesése olyan nőknél, akik sokszor szültek; továbbá idős asszonyoknál, a kiknek a zsírszövete már elsorvadt: gyakori. Ha nagyobb fokú, rendesen cystocele esetleg rectocele is jár vele, a mi a betegnek kellemetlenségeket okoz. Azonkivül az erősebb vértel tség miatt az állás, ülés fájdalmas. Ha pedig a nyálkahártya a szeméremrésből nagyon kilóg, a ruha dörzsölése, por, piszok stb. könnyen decubitust, fekélyeket okoz. Több kellemetlenséggel jár a méh előesése, mert ez, ha teljes, a nőket minden erősebb munkára képtelenekké teszi. Sokszor oka az előesésnek a szülés, főleg a szüléskor támadt és nem varrt gátrepedés, meg a mobilis retroflexio. De erős, nehéz munka valamivel gyengébb, lazább medenceizomzat mellett már szüzeknél is okozhat