Moravcsik Ernő Emil dr.: A gyakorlati elmekórtan vázlata (Budapest, 1888)

I. Rész. Kórodai elmekórtan - 1. Búskomorság (melancholia)

16

Ezen állapotot «raptus melancholicus»-nak szokás nevezni, mely gyorsan éri el tetőpontját s rövid ideig tart. Ilyen állapotban a beteg felette ön- és közveszélyes.

A melancholiának két fő alakját szokás megkülönböztetni : az egyszerű búskomorságot (melanch. simplex) és a tompa búskomorságot (m. attonita vagy m. cum stupore). Az elsőnél a beteg öntudatánál van, Ítél s következtet, míg az utóbbinál az öntudat homályos s álomszerű tévengés van jelen.

Az egyszerű melancholia lefolyhat minden tévengés s nagyobb izgalmak nélkül, úgy hogy sokszor csupán a psychicus és mozgási kisebb gátoltságon, lehangoltságon, időnkinti ijedelmeken kívül egyéb nem mutatkozván, a figyelmet elkerüli, avagy félre magyaráztatik (melanch. sine delirio).

Máskor a betegeknél saját beteges állapotuknak kimagyarázásaként téveszmék s ijesztő érzékcsalódások is mutatkozhatnak. A mélyen elváltozott önérzet folytán azt hiszik, hogy tönkre vannak téve, koldúsok, hogy állattá változtak, hogy az Isten eltaszította magától, hogy az ördög megszállta (m. díemonomanica), egyes testrészüket szaggatja; máskor, hogy syphi- lissel vannak fertőzve, hogy veszettek, s a félelmet, nyugtalanságot a veszettség tüneteként magyarázzák. Majd ijesztő, fenyegető hangokat hallanak, szellemeket, ördögöket látnak magok körül, hullaszagot éreznek stb.

A tompa búskomorság súlyosabb alak; bár nagyfokú öntudatzavart s gátlási tüneményeket, s mintegy