Moravcsik Ernő Emil dr.: A gyakorlati elmekórtan vázlata (Budapest, 1888)

I. Rész. Kórodai elmekórtan - 1. Búskomorság (melancholia)

15

önhibájukból származtatják azokat, míg a tébolyo- dottságnál másoktól, a külvilágból erednek.

A beteg szenvedéseinek okául bizonyos önvádlást hoz fel (önvádlási deliriumok, téveszmék). Ennek alapját legtöbbször kicsinyes, sokszor nagyon is naiv dolgok képezik. Bűnösnek, gonosznak mondják magukat. Csakhamar aztán kicsinységi téveszmék csatlakoznak hozzájuk, a beteg nyomorultnak mondja magát, ki nem érdemes arra, hogy ételt kapjon, hogy a levegőt szívja magába, hogy a nap rásüssön.

Olykor indokolatlan félelmek, rossz sejtelmek gyötrik, azt hiszik, hogy nagy büntetés vár rájok, elcsukják, sötét tömlöczbe zárják, már hallják is a csendőrök lépteit, a kardok csörtetését.

Lelki fájdalmuk folyton növekedik, kínzó, gyötrő képzeteik nyugtot nem hagynak nekik, éjjel-nappal mint valami rémek kisérik őket. Gyakran, hogy e kínos állapotnak végét vessék, öngyilkossági kísérletet követnek el. Néha aztán nemcsak önmaguk, de környezetük, hozzátartozóik ellen is fordulnak, a midőn a bekövetkező vész, szerencsétlenség sejtelmét azokra is átviszik, s hogy ettől őket megmentsék, életüket oltják ki.

Egyes esetekben a nagy számmal összetorlódó belső lelki fájdalom, a gyötrő szívszorongás (praecor- dialis félelem), ijesztő gondolat mintegy explodálva, a beteg a legrohamosabb módon kitör, öntudata elhomályosul, kétségbeesetten haját, ruháját tépi, tör, zúz, környezetét, önmagát megtámadja, öntudatát zavart gondolatok, múló érzékcsalódások hamisítják meg.