Moravcsik Ernő Emil dr.: A gyakorlati elmekórtan vázlata (Budapest, 1888)

I. Rész. Kórodai elmekórtan - 1. Búskomorság (melancholia)

14

E mellett nehezen fognak fel, a kérdésekre lassan, vontatva adnak feleletet, sokszor perczekig kell várni s többször nógatni őket, míg egy-két szónyi választ adnak. Gyakran felsóhajtanak, majd sírva fakadnak.

Kezdetben csak bizonyos nyomottság, lehangoltság vesz rajtok erőt. Azt tapasztalják, hogy a munka nehezükre esik, nem képesek úgy gondolkozni, mint azelőtt, foglalkozásukat elhanyagolják, részvétlenek lesznek minden és mindenki iránt, visszavonulnak a társaságokból, keresik a magányt. Semmi sem képes őket szórakoztatni, semminek sem tudnak örülni. Úgy érzik, mintha valami teher nehezednék leikökre; egész testűket, lelkűket valami láthatatlan erő bilin- -csekbe verne. A külvilág minden ingere fájdalmas képzeteket ébreszt fel bennök. Minden szó, minden gondolat, gyötrő viszhangot kelt lelkűkben. A mi eddig gyönyörködtette őket, most kínosan érinti. Elmenekülnek a nagy világ zajából a csendes magányba, a természet szépségei közé, de lelki gyötrelmök ide is elkiséri.

A külvilág ezen kellemetlen felfogása mint fájdalmas öntudat (szellemi dysesthesia) az elnyomatás érzetét kelti fel bennök. A vágyak, törekvések, az akarat nem nyilvánulhatnak.

A képzelő tehetségnek úgy alaki, mint tartalmi zavarai feltalálhatok itt. A képzetek felelevenítése, lepergése lassúbb, az associátió akadályozott. Tartalmi zavarokként a téveszmék jelentkeznek, melyek kútforrásául a bánat, gond, szomorúság szolgál. Jellemző e téveszmékre nézve, hogy a betegek mindig